Alig fél éve, hogy a Filmszemlén bemutatták Szőke András Hasutasok című filmjét, fenti kellékek mindegyikével, és máris itt a következő vasutas film: Megy a gőzös. Helyszín, szitu, arcok, lásd, mint fent, van pisilés, kettyintés is, de mindez egy fokkal cizelláltabb verzióban, számomra élvezhetőbben, mint a fenti sztereotípiákkal dolgozó számtalan korábbi holmi, beleértve Koltai Róbert eddigi vígjátékainak jó részét is. Én a humornak kifinomultabb formáját szeretem, jobban kacagok, ha nem mindenki idióta, ha nem okádják tele a vásznat, ha a helyzetek, szituációk, jellemek valóban komikusak, nem pedig bárgyúak, ha a nyelv szellemes, nem alpári, ha nem a popók durrognak, hanem az ötletek. Nos, nyelvezete a film nagy erénye, és számomra ez emeli ki az olcsó szórakoztatásból. Írója, Grecsó Krisztián egészen sajátos, egyéni, kissé archaikus-népies-szellemes-dús nyelven beszélteti hőseit, itt-ott rímeket fabrikálva, sok szép régi, elfeledett szót előbányászva, amelyek már attól viccesek, hogy szokatlanok. Nem az ismert, unalomig koptatott ötven mondattal manipulál, sőt, még káromkodni is jól elkanyarítva, szinte választékosan szeret.
Vannak még a szellemes nyelv mellett a szokásos kelléktárukat bedobó színészek: Koltai maga, Pogány Judit, Gáspár Sándor, Pindroch Csaba, Szabó Győző, Gesztesi Károly, Csuja Imre, Lázár Kati, Badár Sándor, hát ha valami, az tényleg vicces, hogy egyetlen új ötlet nincs a szereposztásban. Hozza mindegyikük a maga remek formáját, helyesek, jók, kitűnőek, vérbő komédiások, hitelesek, csak minden gesztusukat, összes hangszínűket ismerem, csak unom már nézni őket a századik ugyanolyan figurában a filmvásznon, vágyom látni őket valami véres drámában, veretes szövegben, heroikus szerepben, vágyom másokat látni a moziban.
