Régóta várt kiállítás a Nemzeti Múzeumban
A most nyíló tárlat a Kelet és Nyugat határán című, 2002-ben elkészült, állandó régészeti kiállítás befejező része, mellyel évtizedes adósságát törleszti a Magyar Nemzeti Múzeum. A korábbi kiállítás az avar birodalom bukásával fejeződött be. Az új rész a Kárpát-medencében továbbélő, későavar hagyaték bemutatásától a Karoling-koron keresztül a honfoglalás koráig vezet el, a legújabb kutatási eredmények és leletek felhasználásával.
Köszöntőjében Dr. Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója felelevenítette azokat a kellemes emlékeit, amelyek végül oda vezettek, hogy a most megnyíló tárlat létrejöhetett. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akiknek része volt ebben, köztük L. Simon László parlamenti államtitkárnak, aki annak idején még kultúráért felelős államtitkárként nyújtott segítséget, hogy a Nemzeti Múzeum állandó kiállításai kiteljesedhessenek.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében arról beszélt, hogy a nemzet első múzeumában a korszak leggazdagabb gyűjteményeiből utoljára több mint 1,5 évtizede volt látható a honfoglaló elődök életét megelevenítő tárlat, ezért ideje volt már egy új kiállításnak.
?A kormány fontos célja, hogy múzeumainkban látogatóbarát kiállítások készüljenek, és így összhangba kerüljön az életfogytig tartó tanulás igénye a szórakoztató ismeretszerzéssel, aminek eredményeként megtanuljuk saját hagyományaink ápolását és más kultúrák megbecsülését, tiszteletét is?- fogalmazott Hoppál Péter.
(Fotó: Csákvári Zsigmond)

