Rehabilitálják a galvestoni óriást

Kultpol

Jack Johnson Texas államban született 1878. március 31-én. Pályafutása során 78 győzelmet aratott, 45-öt kiütéssel, 8 vereséget szenvedett és 12 alkalommal döntetlent ért el. A csúcsra 1908-ban jutott el, amikor Sydneyben legyőzte a kanadai Tommy Burnst és ezzel a legmagasabb kategória első fekete világbajnoka lett. Királyi övét kilencszer védte meg, a leghíresebb csatáját James J. Jeffries ellen vívta 1910-ben. A volt bajnok azért tért vissza a ringbe, hogy megtestesítse "a nagy fehér reménységet" és megpróbálja Johnsont legyőzni. A mérkőzésről annak idején Karinthy Frigyes is írt egy tárcát.

A fekete bokszoló uralma azonban zavarta az akkori Egyesült Államokat, ahol még érvényben voltak a faji elkülönítés törvényei. 1913-ban Johnsont, akinek egy fehér nővel volt viszonya, elítélték egy emberkereskedelem és prostitúció elleni törvény alapján egy olyan perben, amelyet ma rasszistának minősítenének. A bajnok Európába menekült az ítélet elől, de 1920-ban hazatért és egy évet töltött rács mögött.

Az ítélet eltörlése érdekében terjesztett törvénytervezetet a múlt héten az amerikai kongresszus elé két republikánus honatya: John McCain szenátor és Peter King képviselő. "Meg kell semmisítenünk ezt a rasszista döntést, amely hazug vádak alapján küldött börtönbe egy amerikai állampolgárt" - mondta McCain volt elnökjelölt, Obama választási ellenfele, aki emlékeztetett arra, hogy e törvény keresztülvitelével már másodszor próbálkoznak, de meggyőződését hangoztatta, hogy az elnök "örömmel írja alá" majd a törvényt. King szerint Obama gesztusa "történelmi pillanat lehetne". "Azt mutatná, hogy az ország megváltozott és hogy az Egyesült Államok képes tisztára mosni egyik hősének becsületét" - mondta King.

Ken Burns filmrendező, aki dokumentumfilmjével szintén részt vesz a Johnson rehabilitációjáért vívott küzdelemben, hangsúlyozza, hogy Johnson ihletet adott a legnagyobb afroamerikai bokszbajnoknak, Muhammad Alinak is. "Muhammad Ali a polgárjogi mozgalom évtizedében küzdött. Johnson maga is harcolt e jogokért egy olyan évtizedben, amikor a legtöbb feketét lincselték meg" - mondja Burns.

1970-ben, három évvel azután, hogy Alit megfosztották világbajnoki címétől és elítélték a Vietnamba szóló behívóparancs megtagadása miatt, Jim Jacobs már készített egy dokumentumfilmet Johnsonról, amelyhez a legendás jazztrombitás, Miles Davis komponált zenét. E filmet Oscar-díjra is jelölték. Linda Haywood, Jack Johnson leszármazottja számára a bajnok rehabilitálása egy hosszú harc végét jelentheti. "Reménykedtem, hogy Bush elnök megteszi. Sokat zaklattam hivatalát ezért. De sokkal több értelme lenne, ha Obama elnök tenné meg" - mondta.