George Polk meggyilkolása a hidegháború korai szakaszának egyik máig megoldatlan rejtélye. A vállalkozó szellemű riporter a görög polgárháborúval foglalkozott, és ennek kapcsán kapcsolatba került mind a jobb-, mind a baloldalon harcoló partizánokkal, valamint politikai támadások és halálos fenyegetések kereszttüzébe került. 1948. május 8-án Szalonikiben nyoma veszett, miközben állítólag kapcsolatot akart teremteni a kommunista gerillák vezetőjével. Egy héttel később, május 16-án a Szaloniki öbölben megtalálták a holttestét.
George Polk erőszakos halála rémületet és felháborodást keltett az amerikai újságírók körében, akik nem bízva a görög kormány pártatlanságában arra kényszerítették a Truman-kormányzatot, hogy vizsgálatot indítson az ügyben. Az amerikai külügyminisztérium azonban nem támogatta a vizsgálatot, ezért Walter Lippmann vezetésével bizottságot hoztak létre a görög kormány nyomozásának ellenőrzésére, amelyhez William Donovant, az Office of Strategic Services (OSS - a CIA elődje) igazgatóját is sikerült megnyerni.
A görög kormány a kommunistákra akarta kenni a gyilkosságot, ezért két kommunistát vád alá helyezett: Adam Muzenidészt (aki már Polk meggyilkolása előtt halott volt), és a száműzetésben élő Evangelosz Vaszvanaszt. Még két másik kommunistát vádoltak bűnrészességgel: Gregori Sztaktopulostz, egy szaloniki újságírót, és anyját, Annát.
Bár sokak szemében a vád és az 1949 áprilisában hozott elmarasztaló ítélet nem volt meggyőző, a Lippmann-bizottság az ítéletet hallgatólagosan jóváhagyta. A kritikusok úgy vélték, hogy a bizottság munkáját "hivatalos csatornák" akadályozták. Polk halála után egy évvel a Long Island Egyetem létrehozta a George Polk-díjat, amely az egyik legmegbecsültebb elismerés az újságírói szakmában. A díj révén George Polk története a köztudatban maradt, de halálát ma is rejtély övezi. Az elmúlt évtizedekben történészek és újságírók próbáltak magyarázatot találni a történtekre: kommunisták, jobboldaliak, angolok, a CIA, vagy csempészek és feketepiaci szereplők is felmerültek Polk gyilkosaiként.
George Polk öccse, William R. Polk, azonban soha nem adta fel a nyomozást. Részt vett a bírósági tárgyaláson, de az ítélet nem nyugtatta meg. Később történész lett, és a Külügyminisztérium tisztviselőjeként dolgozott. Mindent megpróbált, hogy újabb információkat szerezzen bátyja halálával kapcsolatban. Az 1990-es évek elején egy ügyvédi iroda segítségével kérvényt nyújtott be a CIA-hoz az iratok megtekintésére. A CIA válaszában azt írta, hogy "nincsenek ilyen feljegyzések". Az iroda fellebbezett, de nem járt sikerrel. Időközben a Polk-ügyről könyvet író Kati Marton William R. Polk rendelkezésére bocsátotta az általa megszerzett CIA-iratokat.
Az információszabadságról szóló törvény (Freedom of Information Act) hatályba lépése után aztán lehetővé vált a kormányzati iratok megtekintése, ekkor a CIA és a Külügyminisztérium több iratot nyilvánosságra hozott. Polk így továbbra is arra törekedett, hogy betekintést nyerjen a többi dokumentumba. 2003 februárjában a Nemzetbiztonsági Levéltár kérvényt nyújtott be a CIA-hoz, hogy megtekinthesse az iratokat. A Levéltár munkatársai abból indultak ki, hogy mivel a gyilkosság óta már igen sok idő eltelt, a CIA ezen információk titkosságát is feloldhatja.
2005 decemberében a CIA levélben közölte döntését, miszerint nincs lehetőség több információ nyilvánosságra hozására. A Levéltár 2006 januárjában fellebbezett a döntés ellen, hiszen szerintük a CIA levelében nem az volt aggasztó, hogy megtagadta az információkat, hanem az a kijelentés, hogy az eredeti dokumentumok már nem léteznek. A Levéltár megdöbbenését fejezte ki a történtekkel kapcsolatban, mivel az iratok olyan információkat tartalmaznak, amelyeket meg kell őrizni. Köztük van a CIA igazgatójának feljegyzése a Polk ügyről, valamint a Lippmann-bizottságnak dolgozó James L. Kellis iratai is.
Thomas S. Blanton, a Levéltár igazgatója, 2006 júniusában további lépéseket tett az iratok ügyében: felkérte a CIA főfelügyelőjét, hogy folytassanak vizsgálatot a hiányzó dokumentumok ügyében. Allen Weinstein ezen a héten közölte a vizsgálat eredményét: a CIA- iratokat megsemmisítették egy rutin eljárás során, ezenkívül a CIA nem tudja, hol vannak az eredeti dokumentumok másolatai, és információjuk sincs arról, hol tárolhatják őket.
A Polk ügy dokumentumainak eltűnése több aggasztó kérdést is felvetett a CIA iratmegőrzési politikájával kapcsolatban. Miért semmisítettek meg olyan dokumentumokat, amelyeket feltehetőleg örökre meg kellett volna őrizniük? Miért nem képes az Ügynökség felkutatni a dokumentumok helyét? Miért tűntek el a Polkra vonatkozó iratok, és másokat miért őriztek meg? Ha a Polk-iratok egy nagyobb rendszer részeként tűntek el, akkor milyen, történelmileg fontos dokumentumok semmisültek meg?
Az információ szabadságáról szóló törvény értelmében kért dokumentumokat hat évvel a válaszadás után meg lehet semmisíteni. Ezt a gyakorlatot több ügynökség is követi, bár alkalmazása igencsak vitatható. Ebben az esetben a fájlok megsemmisítése azt jelentette, hogy az eredeti dokumentumok másolatai, és az eredeti fájlok helyére vonatkozó információk is megsemmisültek. Mivel az elektronikus irattárolás jóval kevesebb helyet vesz igénybe, a jövőben ezeket a dokumentumokat is meg kell őrizni.
