Rejtélyes jelek Dávid Városából
A régészek szerint elképzelhető, hogy 2800 éve faszerkezetek állhattak az 5 centiméter mély és 20 centiméter hosszú résekben, de az is lehet, hogy önmagában volt valamilyen eddig nem ismert funkciója. Kérdés, hogy rituális szerepe volt, vagy teljesen evilági célokat szolgált. A helyszínen talált kerámiatöredékek vizsgálatából kiderült, hogy a termet i.e. 800 körül, a júdeai királyok uralkodása idején használhatták utoljára; ezt követően a város védelmi falának építésekor felhalmozódott kőtörmelékek és szemetek tárolására szolgált.
Az épületnek fontos szerepe lehetett a város életében, erről árulkodik, hogy azt a forrás mellett alakították ki. A megoldást egy rituális kőnek tartott lelet adhatja: egyesek szerint ez azt bizonyítja, hogy a helyszín valójában templom volt, de többen igyekeznek lehűteni a kedélyeket, mondván, egyszerűen arról van szó, hogy a kő csupán jelzi: a közelben forrás található.