Rekord számú látogató a hosszú hétvégén Ópusztaszeren
Augusztus 19-án, vasárnap délelőtt a csángóföldi Klézséről indult, első alkalommal megszervezett magyarországi csángó zarándoklat érkezett meg az összmagyarság találkozóhelyére, délután lengyel delegáció ismerkedett a park látnivalóval. Az élő skanzen és az élő Nomád Park - tekintettel a nagyfokú érdeklődésre ? bővített szolgáltatásokkal és látványos attrakciókkal kedveskedett a családoknak.
A rekord számú látogatottsághoz az is hozzájárult, hogy Szent István király ünnepén a park napkeltétől napnyugtáig, pontosan reggel fél nyolctól, este fél kilencig tartott nyitva a vendégek előtt. A hosszabbított nyitva tartásnak köszönhetően 3 ezer 350-en tekintették meg a Feszty-körképet augusztus 20-án.
Az Árpád-emlékmű előtt tartott Szent István-napi megemlékezésen először Tápai Péter, a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője köszöntötte az Emlékpark új igazgatóját, akire nagy és szép feladat vár: a Park hamarosan egymilliárd forintnyi pályázati forrásból újul meg.
Kertész Péter útnak bocsájtotta Solymosi Bertoldot és a IV. Béla Emléktúra lovasait, akik a 2013-as Nyeregszemlére készülve Trogirba (Horvátország) tartanak, hogy elvigyék Ópusztaszer üzenetét minden határon túl élő magyarnak és a horvát népnek. Az Emlékpark igazgatója útravalóul Csongrád megyei termelők által készített és felajánlott élelmiszerekből összeállított csomaggal tarisznyálta fel a lovasokat, akiket Kondé Lajos atya, a szegedi dóm plébánosa áldott meg.
Az ünnepség keretein belül adta át Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a megyei elismeréseket. Alkotói Díjat adományoztak az ÁGOTA Alapítványnak, az elismerést Kothencz János, az alapítvány elnöke, valamint munkatársai, Révai Istvánné, Pál Melinda és Balogh Zsolt vette át. Csongrád Megye Egészségügyéért Díjban részesült Forgács Erika, mórahalmi házi gyermekorvos és Szabó Lajos, a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház - Rendelőintézet főorvosa. A Csongrád Megye Közigazgatásáért Díjat Lábecz László, Ruzsa címzetes főjegyzője, valamint Kovács Sándorné, a Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatalának nyugalmazott köztisztviselője vehette át.
B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja emlékeztette az egybegyűlteket: a Szent István-i állam megformálása áldozatokkal együtt járó, konfliktusos időszaka volt a magyar történelemnek. Az akkori magyarok tízezreit térítettek át a kereszténységre, új közigazgatási rendszert vezettek be, új törvények léptek életbe, ami ellen többször is fellázadtak. Szent István király azonban jóval messzebbre látott, mint egy-két emberöltő, s mára minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy az általa lerakott erős erkölcsi és társadalmi fundamentumnak köszönhető minden.
A délután folyamán megnyílt Matl Péter szobrászművész Határok nélkül című időszaki kiállítása, melyet Kligl Sándor szobrász-és képzőművész mutatott be röviden. Az egész napos családbarát ? és gyermekprogramok között szerepelt Csongrád megyei termékeket kínáló gasztroutca, kézműves kirakodóvásár, zenés játszópark, nomád játszótér, középkori lovagi torna, kenyérsütés és számos kézműves foglalkozás. A nagyszínpadon fellépett a Transylmania, a Kormorán, a Mentés Másként és a Cuháré Táncműhely. Az igazi vásári hangulathoz a Jávor Pál Nemzeti Czigányzenekar húzta a mulatós talpalávalót.