Rekordszámú résztvevő a Kutatók éjszakáján

Egyéb

(MTI) A Tempus Közalapítvány hatodik alkalommal rendezte meg a nagyszabású programot, amelynek idén másodízben a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány is a társszervezője volt. Az érdeklődőket ezer program várta 26 város 55 helyszínén. Mint a szervezők kiemelik, évről évre nő az érdeklődés a Kutatók éjszakája iránt, míg 2006-ban a rendezvényekre mindössze háromezren látogattak el, tavaly a résztvevők száma meghaladta a 40 ezret, az idén pedig több mint ötvenezer látogató volt kíváncsi a kutatók titokzatosnak tűnő munkájára. A budapesti programokon több mint tízezer látogató fordult meg.

 
Nőtt a tavalyihoz képest a fiatalok aránya, de idén is érkeztek egész családok és képviseltette magát az idősebb korosztály is. A legfiatalabb látogató 4 hónapos, a legidősebb 79 éves volt. A regisztrációs programok szinte minden helyszínen 100 százalékos telítettséggel zajlottak. Idén először sokan előre megtervezett menetrenddel, céltudatosan keresték a programokat.
 
 
A Miskolci Egyetemen a tanbánya-látogatás volt a legnépszerűbb, valamint a Vércseppek nyomában című program, amely egy fiktív gyilkosságot követett nyomon a helyszíneléstől a bírósági tárgyalásig. A gödöllői Szent István Egyetemen az egyik legkedveltebb a vezetésbiztonsági program volt ? vészfékes megállás, a biztonságiöv-szimulátor, részegséget szimuláló szemüveg. A Corvinus Egyetemen a Talaj- és vízminták elemzése és Gyümölcsök a biokozmetikában voltak a legkedveltebb programok, míg a Bajai Csillagvizsgálóban a lézerpálcás csillagképtanítás és a különleges, felfújható mobil planetárium, Veszprémben pedig az informatikusok éjszakája. 
 
 
Szarvason először nyitotta meg kapuit a Halászati Kutatóintézet Környezetanalitikai Központja, ahol a legmodernebb analitikai műszerekkel ismerkedhettek a látogatók, a kisebbeknek pedig az afrikai harcsák élményetetése mellett az először berendezett halsimogató volt a kedvence. A budapesti Gödör Klub nyelvészeti programján kiderült, hogy a nyelv- és beszédtudományok "szexi" dolgok, és hogy izgalmas, divatos és lebilincselő is lehet, ami az iskolából könyvszagúnak tűnt. Ugyanitt a Da Vinci Learning ? Edupress Tudáspróba programhelyszínén a látogatók választ kaphattak arra, melyik magyar feltaláló érdeme a golyóstoll, hogyan menthette meg több ezer ember életét a feketedoboz ötlete, vagy van-e víz a világűrben.