Szerintem grafikai kiállítással igazán nagyot lehet bukni, még akkor is, ha jó a húzónév. Egy ilyen tárlat ugyanis nem sokat ad látványban, a kiállított munkák nem színesek, sokszor eléggé aprók, ezért általában csak egy szűk réteget érdekelnek. A Rembrandt és tanítványai a Szépművészeti Múzeumban azonban azoknak is fog tetszeni, akiket egyébként nem vonz ez a műfaj. 

Óriási Rembrandt-rajongó vagyok, nekem az is elég lenne, ha csak mindenféle rendezés nélkül elém tennék ezeket a grafikákat. Ámulok azon, hogy a holland művész mindössze néhány vonallal micsoda elképesztően szuggesztív, érzelemdús tekinteteket és mozgásban levő alakokat tudott a papírra vetni. Szerencsések vagyunk: a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteménye őrzi a művész csaknem teljes rézkarc-oeuvre-jét, ezenkívül még hat eredeti rajzát is. 2006-ban ezekből már láthattunk egy príma válogatást Rembrandt 400. Rézkarcok és rajzok címmel, ahol az életmű egésze mutatkozott be.  

A mostani kamarakiállítás Rembrandtra mint tanítóra emlékezik. A Szépmű rajzgyűjteményében mintegy negyven rajzot őriznek tőle és követőitől. Mivel ezek nagyfokú stiláris hasonlóságokat mutatnak, sokáig az összeset a holland művésznek tulajdonították. A kutatásoknak köszönhetően azonban sikerült az eredetiket elkülöníteni a tanítványok munkáitól. És ezáltal világossá váltak a Rembrandt és követői között fennálló egyezések és különbségek is. Ezek kidomborítására koncentrál ez a kiállítás. 

A feliratok sok mindent elmondanak mester és tanítványai kapcsolatáról, az alkotó oktatási szemléletéről és azokról a stiláris jegyekről, amelyek a tanítótól a tanítványra „öröklődtek”. A rajzokat és rézkarcokat különféle grafikai műfajok és témák szerint csoportosították. 

Elsőként a portré műfaja kerül terítékre. Az ajtóval szemben egy kőmellvédre támaszkodó önarcképet látunk Rembrandttól és ugyanez a póz jelenik meg az egyik tanítvány, Ferdinand Bol tisztet ábrázoló rajzán is. 

A portrékon a karakterek életszerűségét, az arckifejezések pontosságát, a pózok dinamikusságát, valamint a testtartás mozgalmasságát lehet megfigyelni. Az arcok jellemzően kifelé fordulnak és kommunikálnak a nézővel.  

Jobbról balra: Rembrandt édesanyjáról készített rajza, Jan Uytenbogaert remonstráns prédikátorról készült portréja és Ferdinand Bol Öregember felolvas című rajza

Aztán Rembrandt anyját látjuk kétszer: a keleties kontyot viselő asszony képe Gerrit Dou munkája, mellette a holland művész grafikája. Ez utóbbiból árad az empátia: az ujjak deformitása és az arc ráncai tiszteletről és szeretetről tanúskodnak.

Aztán itt van a Jan Uytenbogaert remonstráns prédikátorról készült portréja, amelynek kifelé forduló testtartása és átható tekintete vonzza a néző figyelmét. Ferdinand Bol Öregember felolvas című rajzának pedig zsánerjellege, „bohém” hangulata fog meg. 

Aktok

A következő falon szereplő aktokból látható, hogy Rembrandt az idealizált, arányos szépség helyett a szabálytalant, a különlegest, az emberit tartotta ábrázolásnak méltónak. Izgalmas fény-árnyék játékok, plasztikus alakok elevenednek meg a rajzokon. A két férfiakt és asszony gyermekkel a háttérben című munkáján az alkotás és a családi élet összekapcsolódik. A Kandalló mellett ülő félaktról pedig tudható, hogy Rembrandt élettársa volt a modell, akivel a művész vadházasságban élt. Ezért jelenik meg a nő Bűnbánó Magdolna alakjában, és ezért lép a papucsra, a könnyűvérűség szimbólumára.  

A százforintos lap

A sort a bibliai jelenetek folytatják. A feliratból kiderül, hogy Rembrandt tanítványaitól nem a szolgai hűséget várta el, hanem azt, hogy kompozíciós készségük fejlesztése érdekében variációkat készítsenek rajzairól. Ebből a csoportból a legjelentősebb munka természetesen A százforintos lap. Krisztus alakjából fény árad. A művész a chiaroscuro végtelenül finom fokozataival olyan atmoszféráját teremt, amely a realitás világán keresztül a természetfölötti szférájába vezeti a szemlélőt. Samuel van Hoogstaten A tizenkét éves Jézus a templomban című munkáján ugyanazt a repoussoir figurát fedezhetjük fel, mint Rembrandt rézkarcán. A botra támaszkodó öregember mindkét esetben Jézusra irányítja a figyelmet. Ezekben a sokalakos kompozíciók drámaiságuk folytán maradnak emlékezetesek. 

Rembrandt barna lavírozással készített parasztházai

A tájképekből vannak naturalisztikusak, és olyanok is, amelyek képzeletbeli hegyeket, romokat ábrázolnak. Ugyanaz a ház köszön vissza két képen, a különbség csak a nézőpontban és a napfény intenzitásában van. Ezeken a munkákon tetten érhető, hogy Rembrandt milyen nagyszerűen tudta visszaadni a megfelelő fény-árnyék viszonyokat a barna lavírozással. A hurkolt vonalakból felépülő szőlőindák Abraham Furnerius Falusi utca fákkal és templommal című rajzán is visszaköszönnek. Jan Lievens Erdei táj furulyázó pásztorral című műve hasonlóan elegáns, flamand stílusú, mint Rembrandt Omval látképe című műve.  

Rembrandt: Koldusok alamizsnát kapnak egy ház ajtajánál

A tárlat végén Rembrandt egyalakos rézkarcai állnak. Itt szerepel a sokkoló naturalizmussal megörökített A falábú koldus, a Koldusok alamizsnát kapnak egy ház ajtajánál vagy Willem Drost Két öregember című munkája is, amelynek geometrikus, egyszerű formái Rembrandt kései stílusát idézik fel. Fontos munka még innen Rembrandt Asszony síró gyerekkel és kutyával című műve, amely frissnek és spontánnak hat, de a kompozíció kifinomultsága arra utal, hogy műtermi munkáról van szó. 

A kiállítás január 5-ig látogatható.

Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond