Rendezvény ReStart 2021 – Konferencia a rendezvényszektor kihívásairól és lehetőségeiről

Egyéb

Az elmúlt több mint egy év senki számára sem volt könnyű, a rendezvényipar ugyanakkor kiemelten volt érintett a korlátozások kapcsán. Legyen szó koncertről, kulturális, üzleti, gazdasági, turisztikai vagy sporteseményekről, a leállás a teljes szektort érintette. A Rendezvény ReStart június 24-én egy asztalhoz ülteti a teljes hazai rendezvényszakmát, hogy megvitathassák együtt a változásokat és egymástól is tanulva segítsék az újraindulást.

A konferencia témái és előadói lefedik a teljes rendezvényszektort:

szó lesz olyan mindenkit érintő kérdésekről, mint a rendezvényekre vonatkozó biztonsági és jogszabályi feltételek, kormányzati források, támogatások és áfacsökkentési kilátások, de a beutazás, rendezvényturizmus és külföldi vendégek jövője is téma lesz. Emellett lesznek tematikus panelek is, amelyek egy-egy szektor sajátosságait járják körül, például hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie a könnyűzenei piac szereplőinek, mi lesz a külföldi turnékkal, vagy hogy mi vár a múzeumokra a pandémia után, milyen tanulságokat szűrhetünk le az Úszó EB megrendezéséből, és hogyan készülhetünk a 2022-es Férfi Kézilabda VB-re, de a MICE és üzleti rendezvények jövője is terítékre kerül.

A panelek érintik azt is, mennyire változtak meg az elmúlt másfél év alatt a közönség elvárásai, illetve mik azok, amik az online tartalmakból a jövőben is velünk maradnak. A napirendbe integrálva valósul meg a MaReSz (Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége) rendszeres szakmai eseménye, az EventHub is.

A konferencia célja, hogy szakmai segítséget adjon az újrainduláshoz, valamint párbeszédet teremtsen a rendezvényszektor különböző ágazatai között,

így olyan panelekkel is készülnek, ahol a különféle területek képviselőit is leültetik egymással beszélgetni, hiszen sok esetben hasonló problémákkal kell szembenézniük. 

A Rendezvény ReStart 2021 konferencia szervezője a Magyar Turisztikai Alapítvány (MTPA), amelynek célja, hogy létrejöjjön egy, a rendezvények fejlődését segítő ökoszisztéma. A program társszervezői a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége. 

Az egynapos konferencia helyszíne a Bálna lesz, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött. A részletes program hamarosan elérhető lesz a www.mtpa.hu oldalon, valamint a konferencia Facebook-eseményénél. 

Nyitókép: fotó a 2020-as Campus fesztiválról. Fotó: Balogh Albert