Rendhagyó tárlatvezetés a Nemzeti Múzeumban

A 14. alkalommal megrendezett Múzeumok majálisán és a hétfői világnapon közel 30 ezren keresték fel a Nemzeti Múzeumot, köztük neves színészek és sportolók is, akik a Szkíta aranykincsek című időszaki kiállítás tárlatvezetésén vettek részt. A látogatókat a különleges időutazáson Kesik Gabriella, a múzeum közművelődési főosztályának vezetője kísérte.

"Tetszett, hogy ilyen sokszínű a kiállítás. Aki nem tud sokat a szkítákról, egy óra alatt nagyon sok mindent megtudhat róluk, így például azt is, hogy miért köthetők a magyar történelemhez" - mondta el Kálloy Molnár Péter színművész. "Az egyik kedvenc kincsem a kiállításon látható mezőkeresztesi szarvas, már csak azért is, mert Mezőcsátról származom, Mezőkeresztestől nem messze" ? folytatta Kálloy, aki kiemelte: különösen jó a kiállításban, hogy az ember el tud vonatkoztatni a mai valóságtól, könnyen beleképzelheti magát a szkíták mindennapjaiba.

Kamarás Iván színművész szerint "ez a pogány világ nagyon misztikus számunkra és csak elképzeléseink vannak róla. Az ember filmeket képzel maga elé, és természetesen egy színésznek ezt nagyobb fantáziával kezelni, mert előfordulhat, hogy ő is kaphat ilyen jellegű szerepeket. Nagyon tetszett, hogy a tárlatvezető hölgy apró részleteket is bemutatott. A tárgyak nyilvánvalóan magukért beszélnek, de mindez egy ilyen tárlatvezetéssel sokkal izgalmasabb."

"Lenyűgöző kincsek, fantasztikus részletek és kidolgozások, és noha ismerjük a görög-római kultúrát, az embert mégis meglepi, milyen technikák birtokában voltak már 2500 évvel ezelőtt" ? mondta Végvári Tamás színművész, aki szerint sok minden kiderül a szkíták életmódjáról, így az is, hogy miként öltözködtek, mit ehettek, milyen szerszámaik voltak a lovasoknak. Mint mondta, mégiscsak felsejlik az élet, hogy 2500 évvel ezelőtt hogyan is élhettek a szkíták a sztyeppe vidékén.

Balogh Gábor öttusázó szerint a kiállított tárgyak, a kiegészítők és a lovakhoz készített tárgyak egyaránt lenyűgözőek. Az olimpiai ezüstérmes sportoló arról is beszélt, hogy a kiállításon jól megismerhető a szkíták lovakhoz való viszonya is. "A lószeretet szerintem a magyaroknak is a vérében van, emiatt is érdemes megnézni a tárlatot".

Kesik Gabriella, a múzeum közművelődési főosztályának vezetője arról számolt be a Múlt-kornak, milyen jó volt látni, hogy a képernyőről ismert vendégeket így felvillanyozta a téma. Májusban a családok kedvezményesen, féláron tekinthetik meg a múzeum kiállításait. "Anyák napja, gyereknap s a majális miatt is gondoltunk erre és májusban nagyon sok iskolai kirándulás is van, ezért jobban odafigyelünk a családokra. Külön programjaink vannak, amelyek ebben a hónapban a szkíta, illetve az Ilyen tavasz csak egyszer volt életemben című időszaki kiállításokhoz kapcsolódnak". Május 22-én, pénteken 14.30-tól a Nemzeti Múzeum dísztermében pedig Manfred Nawroth professzor tart előadást a szkíta régészet legfrissebb eredményeiről.

A kiállítás június 1-jéig tart nyitva, de júniusban is különleges programok várják majd a Nemzeti Múzeumba látogatókat. A közelgő Múzeumok éjszakájával kapcsolatban ugyanis a főosztályvezető kiemelte, hogy már április óta készülnek az ősszel nyíló katalán-magyar közös kiállításra. A Királylányok messzeföldről című időszaki tárlat jegyében a Szent György-napi programoktól kezdve, egészen Szent Iván éjszakájáig különleges látványosságokkal készülnek: ez utóbbin a középkori Katalónia világa elevenedik meg a Múzeum körút ódon épületének falai között.

A szkíta kiállítás oldala