Reneszánsz, emlékek

A kissé csúnya kifejezéssel csak turisztikai akciónapként aposztrofált esemény idén ismét, körülbelül 200 ingyenesen (vagy 110 forintos egységáron) látogatható műemlékkel várta az érdeklődőket, amelynek láthatóan kedvelt célpontjai közé tartozik a Budai Vár. Nem mintha a Budai várnegyed nem lenne egyébként is az egyik legnépszerűbb látványosság a városban, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) pénztáránál mégis érezhető a célirányosan e nap alkalmából érkezők magas aránya.

 

Az a 110 forint pedig semmi ahhoz képest, hogy mi várja az alsó szinteken a szép számmal összegyűlt közönséget - a palotatörténeti vezetésen saccra körülbelül százan hömpölyöghetünk az ódon falak és zegzugos folyosók homályában. Kalauzolónk, Jeszenkovitsné Gebhardt Margit múzeumpedagógus előadása közben helyenként a felnőtt is úgy érezheti: újra gyerekké lett, hiszen a hölgy olyan kedvesen és óvón magyaráz nagyoknak és kicsiknek egyszerre, míg végül egészen elmosódnak a címzett-határok. A múzeum legértékesebb darabjaiként bemutatott gyönyörű majolika-padlótéglák szemlélése közben a kiállított tárgyakhoz legközelebb álló fiatal lányok egyszercsak egy kirakós játék esetlen főszereplőivé válnak, ahogy idegenvezetőnk a padlótéglák másolatainak egymás mellé helyezésére buzdítja őket. Talán a zavar és a lámpaláz okozza, de csak nem sikerül abszolválniuk, hogy a négyzet alakú téglát négy hatszögletű, illetve nyolcszögletű darab fogja közre.

 

Kiderül, hogy Beatrix királyné címere lófejalakú, és a vörösmárvány falikút vízköpő oroszlánjainak szájába nem csak a gyerekek dugdossák előszeretettel az ujjukat. A köztudatban élő igazságos Mátyás-kép is meginog némileg, amikor elhangzik: a királynak bizony nemigen voltak társai vagy bizalmasai, inkább csak alattvalói, akiket olykor nem volt rest egy-egy hirtelen felindulás következtében lefejeztetni, vagy éppen megvesztegetni. A palotatörténet kétségtelenül legszebb darabjai a királyi díszkályhák: a gyönyörűen megmunkált, egyenként is komplett művészeti alkotásnak beillő, áttört csempék valóságos kis katedrálist formáznak. Az 1450-es években készült eredeti csempék alapján Simó Ágoston keramikusművész rekonstruálta a lovagos kályhát, amelynek eredeti darabjait a vitrin üvege mögött csodálhatjuk meg. A Gótikus terem ablakán mindenki lelkesen kukucskál kifelé a lélegzetelállító panoráma után ácsingózva, az alattunk elterülő palotakert sajnos egyelőre még nem nyitotta meg kapuit a közönség előtt.

 

A várnegyed egyik legszebb építménye, a Mátyás-templom felé véve az utat a Magyar Kultúra Alapítvány székházához jutunk, amely szintén tárt kapukkal várja a nosztalgiázni vágyókat - ez a kifejezés pedig annál is inkább megállja a helyét, mivel 1968 és 1981 között az épület dísztermében működött az azóta legendássá vált Várklub, ahol többek közt az Illés és az Omega is fellépett. Nehéz elhinni, hogy ennek a gyönyörű, 1901-1904-ig eredetileg Pénzügyminisztériumnak épült neogót csodának a falai diákotthonnak és szórakozó fiatalok tombolásának biztosítottak teret - meglehetősen eklektikus múltjába és jelenlegi arculatába viszont remekül beleillik ez a vonatkozás. '81-től az Országos Levéltáré lett az épület kezelői joga, de itt működött a Művelődési Minisztérium Vezetőképző és Továbbképző Intézete is.

 

 

A Kulturális Innovációs és Továbbképző Vállalat (KULTURINNOV) 1989-től folytatta a nyelvtanfolyamokat és képzéseket, a kollégiumi rész végül egy kétcsillagos szállodában találta meg jelenlegi "hivatását". A díszteremben vetítés enged bepillantást az épület történetébe: viszontagságait szemlélve - a II. világháborúban csúnyán megrongálódott - üdítő látvány a rekonstruált díszlépcsőház és a mennyezeti üvegablakokon beáramló napfény. Meglehetősen felemás érzésekkel távozom az épületből. A nagyon színes, érdekes múlttal rendelkező műemlék mintha többet érdemelne: figyelmet, és nem utolsósorban támogatást. Addig marad a Magyar Kultúra Alapítvány párbeszédserkentő igyekezete és a falak közt pulzáló emlékek.