Egykor Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró tulajdonában lévő, reneszánsz kori utazóládával gazdagodott a gyulai vár kiállítása szerdán.

A több száz éves, különleges és értékes reneszánsz kori utazóláda az 1600-as években készült, valószínűleg Németországban. Az író, drámaíró, műfordító, a magyarság múltját kutató Hubay Miklós (1918–2011) vásárolta meg abban a hiszemben, hogy Oláh György egykori utazóládája került a birtokába. Utólag tudta meg, hogy tévedett – mondta Cseresznyés János történész, az Erkel Ferenc Múzeum munkatársa.

Végrendeletében a művész meghagyta, hogy műtárgyait minél
szélesebb körben ismertessék meg az emberekkel. Halála után a ládát a Hubay
Miklós Elveszett Paradicsom Alapítvány a Petőfi Irodalmi Múzeumba helyezte el
letétbe, ahol restaurálták.

Az alapítvány kérte fel a gyulai várat, hogy mutassák be az intarziás, komoly zárszerkezettel és több titkos rekesszel rendelkező, mintegy 170 centiméter hosszú, 70 centiméter magas ládát. Az évente több mint százezer látogatót fogadó kiállítóhely örömmel fogadta a felajánlást.

A ládát a várúri fogadószobába, Nadányi Miklós várkapitány,
a Békés megyei Körösladány megalapítója portréját ábrázoló festmény alá
helyezték el.

Hubay Miklós Nagyváradon született, középiskolába Gyulán
járt, a Várszínházban egykor több drámáját is bemutatták.

Nyitókép: Beol/Imre György