Repülőgépgyár volt, alkotóház lett

Emlékszem, mennyire menő volt, amikor 2006-ban a Vizafogó utcában megnyílt a Budapest Art Factory. Abban az időben ezen kívül itthon nem volt ennyire grandiózus, művészek által alapított alkotóműhely és kiállítóterem. A BAF ma is cool intézmény, immár új helyen.

Már a Vizafogón is költöztek egyszer, most azonban máshol kellett új helyet keresniük, mert a korábbi épületüket lebontották. Ezt a csarnokot nem volt egyszerű megtalálni; több helyet is megnéztek, míg a XVI. kerületi Építész utcában rátaláltak. Egykor az Osztrák–Magyar Monarchia Weiss Manfréd által alapított legnagyobb hidroplán- és repülőgépgyárának festőcsarnoka volt. Az elmúlt hónapok a felújításról szóltak, most pedig újra megnyílhatott a BAF, ami, bár működését tekintve sokat változott az elmúlt 17 évben, a szellemiséget ma is őrzi. Most sem kevesebb a szándék, mint hogy nemzetközi kurátorok, társintézmények és galériák bevonásával progresszív, nemzetközi szintű művészetet, friss szellemiséget vigyen az épületbe.

Az alapító tagok: Juhász Dóra, Kucsora Márta és Szász Sándor tehát már több mint másfél évtizede dolgoznak a BAF-ban. Rajtuk kívül jelenleg Boda Anikó, Didier Germain, Michel Pettet, Crocodile Power, Tihanyi Anna és Anthony Vasquez alkot itt. Mindenkinek saját tere van, ahová elvonulhat, a BAF-ról mégis a nyitottság jut az eszembe. Itt ugyanis a hátrányos helyzetű gyerektől a francia sztárkurátorig mindenkit szívesen látnak.

A BAF nemcsak műteremház, hanem egyéb funkciói is vannak. Boda Anikó például hetente tart művészeti foglalkozásokat nehéz helyzetű gyermekek számára, akik amellett, hogy az alkotás révén fejleszthetik kreativitásukat, találkoznak a kortárs művészettel, kortárs alkotókkal, és a kézügyességük éppúgy fejlődik, mint a látásuk. Nem elzárt térben alkotnak, hanem műtárgyak között, ami – mint Boda hangsúlyozta – arra inspirálhatja őket, hogy művészi célokat tűzzenek ki maguk elé.

Bár a művészközösség minden tagjának megvan az egyéni hangja, a beszélgetéseik során inspirálják, és ha valamelyikük elakad, segítik egymást. „Nem kell ahhoz valamilyen őrült nagy koncepciót szőni, hogy mindannyiunk pályája és a BAF-közösség is fejlődjön” – összegez Kucsora. Szász hozzáteszi, hogy mivel nem elszigetelve alkotnak, a tapasztalataik cserélődnek, ami gazdagítja és előreviszi őket.

A nyitottság a kívülről érkező kezdeményezésekre is kiterjed. Az elmúlt másfél évtizedben rezidenciaprogramot működtettek a BAF-ban: több mint negyven művész és kurátor érkezett, hogy itt alkosson. Most pedig kiállítóteret is kialakítottak. „Az a szándék, hogy nemzetközi hírű, befutott kurátorok koncepcióit mutassuk itt be, vagy olyan alkotókat, akik már külföldön is jól ismertek. Azt reméljük, hogy ezzel a BAF-t és a budapesti képzőművészeti életet is sikerül megfelelően pozicionálnunk a nyugat-európai színtéren.”

Az első kiállítást ennek megfelelően a New York-i Postmasters Gallery alapítója, Banovich Tamás kurálta, aki nemzetközi nevű alkotók munkáit vonultatja fel. A Torzítások a valóságot torzító hatásokra: a digitalizáció, a fake news és a mesterséges intelligencia térnyerésére reflektáló műveket vonultat fel. Többségükben digitális műveket látunk, amelyek üzenete alapvetően pozitív. A kiállítás szövege felszólít bennünket, hogy „tartsuk meg az illúziónkat, ameddig csak lehet, és élvezzük a kiállítás műveit mint a humán kreativitás fantasztikus példáit”.