Részvételi rekord a 16. VOLT Fesztiválon

Egyéb

A látogatók száma tízezerrel haladta meg a tavalyi részvételt. A város népessége gyakorlatilag több mint duplájára emelkedett a fesztivál idejére. A korábbi évekhez képest jóval többen, hozzávetőleg hatezren érkeztek külföldről, elsősorban a szomszédos Ausztriából, sok zenerajongó indult neki Németországból, Hollandiából vagy Szlovákiából, hogy a fesztivál nyújtotta élmény részese lehessen.
 

FIMA_VOLT_20080704015.jpg
VOLT Fesztivál

A fesztivál költségvetése megközelítette a félmilliárd forintot.  A nyereség az első számítások szerint meghaladja a 70 millió forintot - derült ki a fesztivált rendező Sziget szervezőirodában közvetett módon tulajdonrésszel rendelkező econet.hu hétfőn nyilvánosságra hozott közleményéből.

 
A fellépők is elégedetten nyilatkoztak a rendezvényről, a sztárvendégek egyike, Roni Size például a világ legjobb hangulatú fesztiváljának nevezte a sopronit.
 
Az időjárás is kegyes volt a fesztiválozókhoz és a szervezőkhöz: a VOLT tizenöt éves története során először fordult elő, hogy a programokat szikrázó napsütésben élvezhették a résztvevők.