Revizor is "benéz" a Soproni Tavaszi Napokra

Egyéb

 Érdi Tamás

A klasszikus zenei hangversenyek műsorának fókuszában Liszt-művek állnak. A programsorozat nyitánya szombaton Érdi Tamás zongoraművész hangversenye lesz, másnap Darázs Renáta dalestjére kerül sor. Mindkét eseményen Liszt-művek hangzanak fel Debussy, Chopin és Bartók alkotásai mellett.

 
A Soproni Tavaszi Napok jazzkoncertjei közül az Impression Jazz Quartet és a Magyar Jazz Quartet március 20-án lép fel, egy nappal később a Free Style Chamber Orchestra műsorát hallgathatják meg a műfaj kedvelői. A Varga Gábor Jazz Trió, illetve a Binder Károly-Borbély Mihály duó március 22-én ad koncertet.
 
A vidéki színházak vándorfesztiválja keretében a kecskeméti Katona József Színház Márai Sándor Eszter hagyatéka című drámájával, a szolnoki Szigligeti Színház Franz Arnold-Ernst Bach Apa csak egy van? című darabjával, a debreceni Csokonai Színház Molnár Ferenc Olympia című művével vendégszerepel az Ikva-parti városban. Kosztolányi Dezső Édes Annáját a veszprémi Petőfi Színház, Gogol A revizor című darabját a székesfehérvári Vörösmarty Színház, Stendhal Vörös és fekete című művét a békéscsabai Jókai Színház viszi színre. Az előadásokat március 23. és 29. között tartják. A fesztivált a vendéglátó soproni Petőfi Színház zárja A muzsika hangja című musicallel.
 
A programot Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész kiállítása és több, gyerekeknek szóló esemény egészíti ki. A kulturális rendezvénysorozatot a Kaláka együttes koncertje zárja április 5-én.
 
A programokról bővebben itt.