Richter Sára munkái olyanok, mint a naplók. A fonállal rajzolt és növényi festékkel színezett képek, a hímzett vagy pecsételt szövegek őszintén, vallomásszerűen szólnak az egyéni traumákról, a női sorsról, a kötődésekről és a környezeti problémákról is. A MANK Galéria Kötelék című kiállításán ebbe a naplóba olvashatunk bele.
A térben elsőként Richter kisebb vásznai és installációi kerülnek a fókuszba. Az egyik oldalon látható az Ismeretlen című mű negyven darab textilkönyvből áll. Ezek a plafonra függesztve már egy enyhe légmozgástól is működni kezdenek, pörögnek-forognak a szemünk előtt, egyre több részletet mutatva meg magukból. A könyvekből fiktív emberi sorsok tűnnek elő. A szövegek egy 1953-as egyházi esketési felvételi lapokból és a hozzájuk tartozó iratokból lettek összeollózva, ezeket felvarrt portrék, hímzett szimbólumok egészítik ki úgy, hogy az az érzésünk támad, mintha ezek a könyvecskék egy-egy életet foglalnának magukban.
A másik oldalon szerepel Richter legújabb munkája a Sóhaj, amelynek témája a klímaszorongás: tönkretettük a természetünket, ezért az ember lehetőségei is beszűkültek. Richter különféle hulladékokat varrt fel a vásznakra, amelyek ezáltal újra bekerültek a körforgásba, újrahasznosultak. Létük megint értelmet nyer, megmenekülnek a kidobástól.
A hulladékokból varrt képeket az alkotó sós vízbe áztatta, ami különlegessé tette e felületeteket: a megszáradt textileken kicsapódott a só, érdekes rajzolatokat, kristályos szerkezeteket hozott létre. A sóba áztatás azonban nem pusztán a dekorativitást szolgáló gesztus, erős szimbólumként is működik ebben a munkában. A só belepi és elemészti a kép figuráit, mintáit, éppúgy, ahogy terméketlenné teszi a földet. Azonban a száradást követően egy kristályos, csillogó, tiszta felület keletkezik, ami kvázi konzerválja is ezeket a műveket, a rajta szereplő emberalakot és a Földet magát is. A végkicsengés tehát némiképp optimista, amelyet a drótból varrt emberalak mögött elő-előtűnő evangéliumi idézet is alátámaszt.
A Változatok azt állítja, hogy minden ember hordoz valamilyen terhet, traumát, betegséget, amivel meg kell küzdenie, szembe kell néznie. A textileken ismeretlen arcok tűnnek elő. Richter a temetők porcelánképeiről készült fotói közül választott, amit papírra nyomtatott, majd a vászonra ragasztott. A portéra varrt egy-egy testrész jelképezi a személy traumáit, problémáit, kórságát, azt a súlyt, amit nap mint nap cipelnie kell.
A Fal szembenézés: egy gyermek elveszítésének traumáját tárja a néző elé. A Szomorúság felirat és az alak, amely kezébe temeti az arcát, egyértelműen közvetíti a fájdalmat. Ezek mellett a újszülött nagyságát jelző centi és a varrott női test, amely két kezével tartja az ürességet, a hiányt szimbolizálja.
Ezt a gondolatsort folytatja a kiállítás fő munkája, az Ami személyes című mű. Különösen izgalmas, ahogy ebben a textilmunkában elmosódnak a nyilvános és a privát, a személyes és a társadalmi, az egyéni és a közösségi határai. A mű szokatlan őszinteséggel tárja fel Richter Sára saját valóságát, egyéni tapasztalatait és érzéseit, privát életének legbensőbb mozzanatait. Ezek a jelenetek a nyilvános szférába kerülve át is lényegülnek a társadalom fontos kérdéseivé. Szólnak az életről, a kötődésekről, a családról, a női és férfi szerepekről, jelen korunkról, valamint a környezetünk változásáról is. Richter a lét dilemmáit sorolja, varrja ki magából.
És habár Richter Sára Ami személyes műve életközepi számvetésnek készült, a műben benne járva a saját életünkre is sokszor ráismerünk. Ennek oka az installáció elrendezésében keresendő. Az ötven méter hosszú vászonlabirintusban bolyongva mi is e jelenetek részeseivé válunk, bekerülünk a mű valóságába. Ahogy egyre mélyebbre haladunk a műben, az úgy kényszerít minket egyre jobban arra, hogy a saját életünkkel is számot vessünk. A mű szűkszavú és nyers, mégis megértő és emberi – Richter vászonregényein a képi mondatok egymásból következnek.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
