riPOSZT 1. - A Dante pokla

Egyéb

A rutinos POSZT-olók a hivatalos államtitkáros-polgármesteres megnyitó előtt már órákkal korábban megkezdték az önünneplést. A kora délutáni perc, amikor a színész a pécsi intercity büfékocsijában elengedi a mondatot, hogy még egy söröcskét angyalom, az az utolsó perc, amikor már biztosan rögzül, hova tartunk. Buli lesz megint, eszemiszomdínomdánom, nagy alakítások a színpadokon, és aztán az utcán folytatva, hogy egyetlenemezerévenemláttalak meg holarégiszerelem. És söröcskék és angyalok.
Ki kell ereszteni a gőzt. Hosszú szezon volt ez, hosszabb mint máskor, mert nem gördült túl simán. Bizonyára a POSZT javítja majd az összképet, mert bár az eső miatt ismétlődött a tavalyi koreográfia, és a szabadtéri megnyitó megint elmaradt, a kerek esztendőnél is öregebb Képzelt betegre teljes teltház gyűlt össze az első napon, ami nem éppen szokás, és különösen meglepő, miután a vendéglátó Pécsi Nemzeti Színház társulata nyitotta meg a fesztivált. És azt kell mondani: ez a fesztivál meg is lett nyitva, ez nem egy tiszteletkör volt, vagy valami hatásos kompromisszum a szemerkélős első estére, itt és most már az első este fel lett téve a léc, ki lett jelölve a nívó, és újra végignézve a versenyprogramot, esélyesnek lehet mondani, hogy újra erős szemle lehet Pécsett, s lesz sok hajtépés a zsűrikben. Legyen is.
Az OFF programjai szintén beindulni látszanak, régi címlapfotókat láthatunk Mezey Bélától éppen abban a térben, ahol pénteken Haumann Péter, mint fesztiváli díszvendég kap néhány négyzetmétert. Kern András A kellékessel várta a nagyszínházba főleg a helyi közönséget, akik már nyilván látták a helyi társulat Moliére-bemutatóját, viszont a fesztivál nyitóestjén színházban akartak lenni. 
Az év híre, hogy a POSZT-olók kiűzettek a Dantéból, ahogy a fesztiválújság fogalmaz. A Csontváry Múzeum épületében kialakított, és igen sokat látott fesztiválklub nincs többé, de gondoskodtak új helyszínről, ahol ugyan fedett részek nincsenek, de egészen biztosan lesznek söröcskék és angyalok.