riPOSZT 1. - Viharos kezdetek

Egyéb

Az ide vezető út mindig kalandos, meg nem épült autópályák vagy az autópályákon meg nem épült benzinkutak miatt, ezúttal a benzines kannával való stoppolást próbáltam ki, és igyekeztem a kedves Somogy megyei autósok színe előtt nem egy színházmániás öngyilkos merénylőre hasonlítani. Csak a fogam között sziszegtem, hogy a fene egye meg, nekem már oda kellett volna érnem, mert nyit a nyár első színházi fesztiválja, és biztos, hogy az esti előadásokra már kakasülős sajtójegy sem marad nekem. Közben pedig nem akartam elhinni a látványt, mint valami rossz híradórészlet, a falvakban az utcán hömpölygött az agyagos sár, miközben a lakosság meg a tűzoltók mentették a házakat. A vidám, déli vidék ezúttal katasztrófa sújtotta övezetre emlékeztetett, nem úgy Baranya ékköve, a fesztiválváros, ahol ugyan folyamatosan csöpögött az eső még este is, de azért mocorogtak az utcán és a kávéházak teraszán az emberek.
Az Ivanovra már nem sikerült bejutni, de az első nap meg nem érkező, hivatalosan viszont folyamatosan itt tartózkodó tudósítók megmaradt jegyeinek köszönhetően, a sepsiszentgyörgyiek Yvonne-jára kaptunk néhány jegyet, így a rácsos erkély a Kamaraszínházban összejött. Nagy szerencse, hogy a Bocsárdi László által rendezett darabban van iszap, mert az kifejezetten metaforikus - ami a burgundi hercegnőt és környezetét illeti -, meg különben nem volna olyan érdekes. Mindenki megfürdik a sárban az előadás alatt. Az is jó, hogy hatalmas kivetítőn mennek bizonyos jelenetek, ettől olyan brazil szappanoperás az egész, főleg a vége, amikor a halott menyasszony fején pereg a stáblista és latin dallamokkal festik alá. Kicsid Gizella a fürdős jelenetben mutatja meg, hogy Yvonne-ban van még lehetőség, például egy mocsári teknősre még senki alakításában nem hasonlított. A kamarást játszó Pálffy Tibor egészen kivételes, a többiek meg egészen feledhetők. A királyné monológjára horkolt a fél ház, bár nem mondom, hogy nem volt az első sorokban, aki meg folyamatos nevetésével zavarta az igazak álmát.

fima_poszt_2008060503_ivanov.jpg
Ivanov

Előadás után pofavizit, irány a Dante kávézó, a fesztivál alvilága, a színészzsűri, a műsorvezetők meg a válogató. Létay Dórának néhányan meggyónták, hogy nézik a Barátok közt című sorozatot, persze csak néhány alkoholt tartalmazó ital után. Ott ültek mind hajnalig, a fesztiválmegnyitóról való vetítés elmaradt, de a show-műsor megvolt.

Nekem is, mert ma reggel azt hittem, csak elszoktam az éjszakai kocsmalátogatástól, de nem. Most megyek is és bekötöm az infúziót meg pelenkát cserélek, és mereven fekszem itt, mint valami pécsi, fesztiválnyertes Yvonne. Aki látta a vírusomat, ne hozza vissza, kellemes fogyókúrát mindenkinek.