riPOSZT 2.

Fehér Feri és Juhász Anikó (Finita la Comedia) Caspar variációi már nem először gyűjtik össze a főintézmény előtti kis téren a járókelőket, akik egyébként azért ültek oda ki, hátha elmegy előttük aznap még kétszer Szilágyi Tibor. Hiába, nagy színészkultuszban élő nép vagyunk. A kortárs mozgásművészt kevesen ismerik, mint általában a mozgásművészeket, (lévén kisebb rájuk a társadalmi igény), de a pesti Caspar Hauser, az animális robotember képe azért annak a fejébe is befészkeli magát, akinek a tánc fogalomról a verbunkos az egyetlen képi megjelenés.

Teljesen off-off az Ünnepi Könyvhét a díszletszerű Széchenyi téren, de szerencsés konvergáció, mert a fesztivál hömpölygő közönsége így népszerűsítő irodalmi programokon is részt vehet. Véletlenszerűen fogtuk ki Havasi Attila: 1001 magányos rinocérosz című gyermek-limerick kötetének bemutatóját, ám a harminc fokban, a "back to the childhood" turné volt a legjobb szórakozás. Keresztesi Jóska, a helyi irodalmi erő, plusz az Új Párduc zenekar frontembere moderált, illetve adta a felolvasási utasításokat. Hát nem egyszerű a mai srácoknak sem, mert mondjuk a Samu Mamut című opusztól, el tudom képzelni, hogy némelyik kiskorú a lápnak szalad. Csak úgy, mint a helyi színház előadásában Balikó Tamás rendezésében megtekintett A Senák című darabtól a kamaszok. Háy János drámája a vámosmikolai téeszesítés mélylélektani oldalát ragadja meg, a viszonyokról mesél, ember-ember, ember-ló kapcsolaton keresztül magyarázza a szeretetet, a kelletlen kötődéseket. A párbeszédek egyszerűek, mégis csavarosak és kacagtatók, de a mondanivaló vaskos és komor, a népi irodalom vérvalóság vonulata. A rendezés bizarr, szinte zavaró a fel-felhangzó "Megkötöm lovamat..." kezdetű nóta, minduntalan kizökkent ez a típusú multimédia szentimentalitás, amelybe beletartozik a makacsul hazatérni szándékozó téeszlovakról szóló vetítés. Úgy érzem, hogy a főszerepet alakító Lipics Zsoltnak nem sok köze van a valódi Senákhoz, viszont a pesti pribékek, és a parasztcsalád feledteti a felháborodásomat. Nagy a taps a végén, a kamaraszínház ünnepel, nem győzöm hangsúlyozni mennyire igaza van Babarczy Lászlónak, amikor azt állítja, hogy ez az ország színházbolond, kritikus bánat ide

vagy oda, kell nekünk a teatralitás. Ezért szeretem a népemet ezért. A bátrak és radikálok a Mohácsi-Kovács féle 56/06 Őrült lélek, vert hadak című kaposvári előadást nézték közben a nagyszínházban. Nekünk a rövidebb, kedvesebb jutott, viszont így sikerült még tíz percet elcsípnünk a Kiscsillag zenekar koncertjéből, a pécsiek büszkeségéből, majd meghallgathattuk a Dante Kávézó előtt a Cabaret Medrano utolsó taktusait. Pécs egész éjszaka eufórikusan ünnepelt. A Dantéban remek szociofotó kiállítás látható Romániában élő cigányokról, számítógép, DVD lejátszó a hálószobában, tejesköcsög a konyhaasztalon, hightech versus low life kondíció variációk. Ugyanitt éjszakánként kísérleti videofilmek peregnek, némelyik egészen nézhető. A lényeg, hogy az élet hömpölyög és ennek az írásnak véget kell érnie, "A Kamaraszínpadon a Kétfejű fenevad próba harminc perc múlva kezdődik" - bömböli egy hangszóró a folyosón.