Úgy volt, hogy be sem jutunk a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadására, rohantunk a városon át, hogy időben ott legyünk, egyik téren a Létay Dóra integetett, itt maradt tavalyról a zsűriből, megszerette a várost, a Kukorelly pedig írt belőle egy regényt. Nem volt jegy, azt mondják, semmire nincs, és lehetetlen a bejutás, de mégis, ahogy egy jó tudósító, a jegyszedő nénivel való hosszas beszélgetés, és némi hobbi-jegyszedés után besétáltunk a tutiba.
Megtudtuk előtte, hogy vigyázni kell a színpadképpel, le ne essünk valahonnan, mert tegnap is megjárta itt egy dramaturg szegény, és most kórházban van. Valóban bonyolult a díszlet, pedig a darab nem az, egyszerű, mint Herda Pityu bácsi a kőfejtőből, és egy feles. Talán valami ellenpontozás, hogy kapkodhassuk a fejünk, Bérczes László hosszú snittekkel dolgozik, és bár vontatottnak tűnik, nagyon beszippant az előadás, a vajdasági színészek játéka meglehetősen autentikus, tátom a szám és nem azért, mert ásítok.
A falu közepén ülünk, innen indul reggelente a kőfejtő felé a busz, itt száll fel Rózsika néni a rozzant kerékpárra, itt ugatnak a kutyaistenek kérlelhetetlenül. Egy mentálisan hátrányos helyzetű ország főterén múlatjuk az időt, miközben egy évszázad száguld el a fejünk fölött. Gézagyerek, a falu bolondja az egyetlen normális itt, egy létra tetejéről megy a mennybe, miközben összeomlik a világ.
A közönség, aki kibírta, ünnepel. A fanyar-realista előadás az új fesztiválkocsmában, egy káprázatos kertben folytatódik. Szentiván éji rémálom, csak éppen a szereplői nem kőtörők, hanem színészek, rendezők, kritikusok és potyautasok. Borok, cseresznyepálinkák, sörök, meg Galamb a kocsmai ember, ahogy középen mindenkit külön üdvözöl, és Spilák Klári a tudósítók jó tündére, aki felnevelt itt egy generációt. Néhány fizikai színész a fizikumról beszél, egy koreográfus és egy író meg arról, hogy kinek milyen volt a saját előadás, majd kölcsönös egyetértésben bedőlnek az asztal alá, mint egy lassított felvételen, komótosan, két szőrös vádli látszik emelkedni az ég felé. Banda Lajos és Krekács Béla sem csinálná ezt jobban, végtére is mi vagyunk a profik, mi vagyunk az élet. Csak a reggel nehézkes kicsit, a szállodai szoba kulcsával kinyitni az autót, megszámolni a szobavendégeket, meg a pénzt, valaki belelopott a pénztárcámba vagy ötven eurót. A filmszínész áll a szálloda előtt, aztán elszakad a film.
