riPOSZT 6. - Korona, pisztoly, kard

Egyéb

A legfrissebb magyar drámák fóruma a több mint húszéves Nyílt Fórum, aholis kötetviták és felolvasó színházi produkciók váltják egymást. A Színházi Dramaturgok Céhe szervezi ezt a rendezvénysorozatot, ahol mindent maguk is bonyolítanak le. A dramaturgról amúgy nyilván azt gondolni, hogy leginkább olvas, vaskos példányokat cipel a hóna alatt, ám ezekben a napokban ez nem igazán pontos. Aki tegnap például összetalálkozott Perczel Enikővel, a Nemzeti Színház dramaturgjával, az a jobbjában egy koronát, baljában egy pisztolyt és egy kardot láthatott... "A tízparancsolatot próbáljuk" - mondja, a másnapi felolvasószínházra célozva, melyet a Nemzeti Színház drámapályázatára beérkezett művekből állítottak össze, Alföldi Róbert felvezetésében.
 

poszt2009_bygordon_ejjelimenedekhely090609_145.jpg
Éjjeli menedékhely
Vagy a dramaturgcéh társelnöke, Radnai Annamária is pár napig most egyszerre producer, asszisztens, súgó, kellékes, ügyelő és igazgató Kiss Noémi darabjának felolvasószínházában, miközben a produkciót követő beszélgetésen visszavedlik nyugodt, szakszerűen elemző dramaturggá. A szerző most jól állja a szakértők ütéseit, de az már az ő dolga lesz, hogy az elhangzó tanácsokból mit fogad meg.
Este a szabadkaiak Gézagyerekét nézem. Háy Jánost nem lehet megunni, újra és újra  elvarázsol plasztikusan szép szövegével. Különleges tehetséggel tud egy-egy szóval, kifejezéssel jellemeket, sorsokat teremteni. Tetszenek a szabadkai színészek, egyszerűen, szépen játsszanak, Vicei Natália utolsó mondata szívbehasító, Pálfi Ervin Gézagyerekében magunkat is meglátni, de a szereplők valamennyien megteremtenek egy-egy külön világot.
Fontos helyszíne a POSZT-nak a Kert, az idei fesztiválklub, hiszen ezek a találkozások teremtenek alkalmat arra, hogy oldottabb körülmények között folytatódjanak a beszélgetések.  "Mindenki" itt van, mondhatni, így aztán például rögtön gratulálhatni akár Dankó Istvánnak, a Katona József Színház ifjú színészének, akinek épp a délelőtti évadzárón szavazta meg a társulata egyszerre a PUKK- és a Máthé Erzsi-díjat.