Ritka dokumentumok és könyvek a Nyugat Antikvárium árverésén

Kultpol

(MTI) Blastik Judit antikvárius a szabadságharccal kapcsolatos dokumentumok közül kiemelte azt a két orosz nyelvű körlevelet, amelyet a felkelés bukása után adtak ki és azt az utasítást tartalmazzák, hogy a vilnai kormányzóság területén 101 ágyúlövéssel és hálaadó istentiszteletekkel ünnepeljék meg az orosz győzelmet.
    

Ebből a korból több kultúrtörténeti érdekességű könyv is származik, például az 1842-ben kiadott, 75 ezer forintra tartott Kölcsey-kötet, amely a részben magyar származású portugál király magánkönyvtárából való. August Franz Anton von Sachsen-Coburg-Koháry a magyar főnemesség tagja, a Koháry-birtokok örököse, II. Ferdinand néven 1837 és 1853 között Portugália királya volt. Udvarában fogadta Teleki Sándor grófot, akivel magyarul beszélgetett, valamint vendégül látta Liszt Ferencet hangversenykörútján. 
    
Egy másik királyi családhoz, a Habsburgokhoz is kapcsolódik egy tétel: a közelmúltban elhunyt Habsburg Ottó dedikált kötetéhez az 1918-ban, a királyi családról megjelent A mi királyi családunk című Huszár Károly-könyvet és koronázáskori levelezőlapokat kapcsolták.
 
A zene királyáról is megemlékezik az antikvárium: Liszt Ferenc születésnek 200. évfordulójára egy 1850 körül megjelent zongoraátirat kottáját, valamit Edouard Liszt Franz Liszt című dedikált életrajzát egy tételben kínálják. 
    
Számos magyar vonatkozása és dekorativitása miatt is kitűnik a kínálatból Wolfgang Lazius könyve. Az osztrák humanista tudós, történetíró, térképész, orvos a császári hadsereg tábori orvosaként járt Magyarországon, az 1546-ban megjelent Vienna Austriae című műve, Bécs városának első helytörténete 140 ezer forinttól licitálható. 
    
A Nemzeti Színház alapításával négy ritka kötet foglalkozik, köztük Festetics Leo és Széchenyi István művei, amelyek kikiáltási ára 15 ezer és 120 ezer forint.
    
Az anyagban szerepelnek még néhány ezer vagy tízezer forintra tartott ritka reklámnyomtatványok, kereskedelmi és színházi plakátok, áruminta katalógusok, prospektusok, apró nyomtatványok a 20. század első feléből; nem egyet neves művészek jegyeznek: Rippl-Rónai József, Konecsni György, Csabai Ékes Lajos.