A középiskolás diákok számára meghirdetett országos tanulmányi megmérettetések között a vizuális kultúra valósítja meg leginkább a kreativitásra épülő, alkotói folyamatban gondolkodó, projektalapú szemléletmódot, ahol a technikai tudás mellett az érzelmi és személyiségfejlesztés is kiemelt szerepet kap. Minden évben egy-egy olyan hívószót ír ki a bizottság, ami vagy egy általánosabb témát, társadalmi kérdést állít a diákok figyelmének fókuszába, vagy egy vizuális problémát jár körül.
A 2021–22-es tanév tematikája a ritmus köré épül, amely a vizuális komponálás egy lényeges eleme, értelmezési lehetőségei mégis jóval messzebbre mutatnak.
A ritmus az emberi létezés nélkülözhetetlen,
meghatározó komponense. Maga az élet is a szív ütemes mozgásával, lüktetésével
jön létre. Bár a ritmus kifejezést elsősorban zenei fogalomként ismerjük, az
ember születése óta láttatni, vizualizálni akarta a világban megjelenő
ismétlődést. Az első, emberi kéz által készített építmények a nappal és az
éjszaka váltakozásának vagy az évszakok ismétlődésének, a világ ritmusának
leképzése végett születtek meg, de Kandinszkij óta tudjuk, hogy a festészet is
elképzelhetetlen a színek és formák ritmusa nélkül.
„A fiatalok a rezgéseket máshogy érzékelik, az ő ritmusuk, a ritmus észlelésére való orientáltságuk őszinte prioritású, domináns belső hang, amely tisztán szól. A bemutatott alkotások »tiszta forrásban« tükröződnek, melyek bizonyos elemei kibontásra kerülnek, míg mások csak a teljességre utaló reményt alkották meg” – írta Somody Bea, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete elnöke a kiállítás ajánlójában.
A Deák17 Galéria célközönsége a 3–23 éves korig terjedő korosztály. A vizuális kultúra OKTV a 11. és 12. osztályos diákok versenye, a felnőttkor küszöbén álló korosztályé. Munkáik így – bár még diákmunkák – olyan kortársművészeti kiállítássá állnak össze, amely magán hordozza a legfiatalabb nemzedék véleményének lenyomatát a világról.
A kiállítás június 4-ig tekinthető meg a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában.
(A cikk szövege Garami Gréta, a Deák17 Galéria igazgatóhelyettesének ajánlója alapján íródott.)
Nyitókép forrása: Deák17 Galéria