A Leszták Tibor (a MU Színház tavaly decemberben elhunyt művészeti vezetője) emlékének ajánlott, egyszemélyes performansz egyfajta Természetes Vészek-összegzés, retrospektív, melyről az Árvai vezette műhely elmúlt két évtizedének megannyi produkciója emlékezetünkbe idéződhet. Az egyszemélyes, küzdelmes utazás, a drámai "teszt", a transzformáció, elmúlás és kockázatos ittlét, a bezártság, a megszabadulás, a magánmitológia rituálé-füzére az eszmei oldalt tekintve, a képzőművészeti alkotássá váló játéktér, a vér, a nyers hús, az eldeformált test látványa pedig a megtestesülés, a nyomhagyás, a látvány valósága. Gergye és Árvai ilyen formátumú alkotói találkozására már számíthatott az, aki kettejük színházában járatos. Az azonos affinitás, a nyughatatlan, kockázatkereső, mindentől független, a maga konzekvens, teremtő útját járó alkotói személyiség (mint amilyen mindkettőjüké) izgalmas társulásokban érzi jól magát.
A Vér-Reflex úgynevezett tesztek sorozata: a játékos fizikai állapotát folyamatosan mérik, s kivetítőkön ábrázolják (ezek az adatok nem valódiak, de intenzíven fokozzák a drámai hatást). A játéktér utópisztikus, laboratóriumi képet mutat a nyitóképben. A közönség kétoldalt foglal helyet, középen hosszú, idővel a koporsó szerepét (is) felvevő fémláda-dobogó-kifutó, mely a játék számtalan kellékét rejti. Az idom fémtraverzen áll, melyről drótok feszülnek a mennyezet állványzatáig (s emelik azt majd legvégül a magasba).
A fekvő hasáb két oldalán fehér lapok a padlón, melyek hűen őrzik a játék nyomait (Jackson Pollock evidensen kap hivatkozást a darab során). A magasban két képernyő, mely a legrafináltabb szögekből közvetít képeket a tesztsorozat állomásairól. A játék irányító hármasa egy hosszú asztal mögül vezérli, koordinálja az eseményeket, mely, mint egy T-betű teteje, úgy fordul merőlegesen a fémhasábhoz, mint szárhoz. A hosszú doboz túlsó végén kis asztal, melynek lapja ugyancsak egy monitor. Ennél készül önmaga vérének levételéhez Gergye Krisztián, aki pattogós ütemű, a monitoron megjelenő, személyes (többek közt korára, foglalkozására, vallására, nemi identitására vonatkozó) kérdésekre ad választ. Dermesztő őszintesége (többek közt coming outra is sort kerít) valósággal beletaszít a játékba.
Peter Handke Közönséggyalázója, Nádas Péter Saját halála, Nitzsch, Hajas Tibor, Pollock, Ágens, Madonna (!) a hivatkozások, megszólalók, megszólaltatottak között. Rítuspárhuzamok, önboncolás-referenciák sorozatával találkozhatunk a ceremónia során. A játékos iszik, szemünk előtt bódítja borral alkalmasra magát, hogy végig tudja csinálni ezt a próbatételt. Az emberpróbáló beavató szertartásaikra hagyományos bódító szerek fogyasztásával készülő archaikus népek gyakorlatát juttatja az ember eszébe ez a gesztus. A játék izgatott, sokkoló hangulata, a váratlan váltások, az emberi fizikumot próbára és kockára tévő kihívások nyomán drámai (szóló)mérkőzést figyelő közönséggé lesz a publikum, a nézőtér pedig lelátóvá. A festékbe, vérbe, porba, kenyértésztába, földbe hempergő táncos tesztnek mondott próbatételek sorozatán megy keresztül.
Gergye saját múltjának emlékei közt matat: mappából régi rajzait, jegyzeteit, fényképeit veszi elő: újranyitja, filctollal kommentálja tegnapjait. Szemünk előtt, szertartásos keretek közt szembesül, ad számot önmagáról. Felmér és leszámol, meghalad. A vasládába bújva leállást szimulál: miután ollóval levágta magáról elrongyolt jelmezét (a folyamatot a nyomasztóan szűk térből kamera közvetíti), kiabálni kezd társainak: rémisztő hitelű pánikrohamától az is átéli a klausztrofóbiát, aki soha előtte.
Füstködben, meztelenül Madonna Like a Virginjére playbackel és táncol. Gumimaszkban, vakon, artikulálatlanul üvölt. Zsíros, fekete földet lapátol, tojásokat roppant. Jeleket ró a sárba. Festékkel teli zsákokat vág fel a testén, orvosi szikével. Dermesztő próbatételen megy keresztül. A szigorúan korhatáros, zaklató játék Gergye Krisztián pályafutásának rendkívüli állomása: a táncos-koreográfus élet-halálugrásával sokrétű tehetségét, kivételes bátorságát bizonyítja.
