Az 1940-es évekre a magyarországi romák üldözetése már komoly hagyományra támaszkodhatott: 1916-ban (1945-ig érvényben maradó) rendeletet hoztak a "kóborló" cigányok megrendszabályozására, teljes körű, és rendszeres nyilvántartásba vételükre, testi megjelölésükre, a renitensek állami munkatáborba helyezésére; 1928-ban belügyminiszteri rendelet született az országos cigányrazziák megtartásáról, amit 1929-től évente legalább kétszer szerveztek meg - áll a Roma Sajtóközpont összeállításában. 1934-ben Endre László (a zsidók koncentrációs táborba szállítását később államtitkárként szervező hivatalnok) követelte a kóbor cigányok állami koncentrációs táborba zárását és a férfiak sterilizálását.
Az Anschlusst követően megkezdődött az ausztriai cigányok összegyűjtése. Az egyik ilyen gyűjtő- és kényszermunka tábor a Soprontól 5 kilométerre fekvő Lackenbach faluban volt. Körülbelül 3 ezer magyar nevű, magyar anyanyelvű roma is került innen és a környező területekről először helyi gyűjtőtáborokba, majd Lengyelországba, a Lodz-i gettóba, onnan pedig 1943-ban az auschwitzi cigánylágerbe. Magyarországon 1938-ban hoztak rendeletet a romák, mint csoport megbízhatatlanná nyilvánításáról, majd két év múlva a csendőrség bevezette az ujjlenyomat alapján történő országos cigány-nyilvántartást.
1943-tól folyamatosan hurcoltak romákat kényszermunkára, majd egy év múlva több helyen cigány katonai munkatáborokat és munkaszolgálatos századokat állítanak fel. A hódmezővásárhelyi Lakatos Józsefnek októberben kellett volna besorozott katonaként bevonulnia. Ehelyett - a cigánytelep összes fiatal férfijával együtt - csendőrök vitték el Kiskunfélegyházára, majd Szekszárdra, honvédok által felügyelt munkaszolgálatra, ahol futóárkokat kellett ásniuk.
1944-től országszerte cigány gyűjtőgettókat létesítettek. A méreteket mutatja, hogy csak Szabolcs-Szatmár megyében minden nagyobb város Nyíregyháza, Mátészalka, Nyírbátor, Újfehértó mellett hasonló "gettótábort" állítottak fel, és külön cigány munkatáborok voltak például Szekszárdon, Véménden, Szentkirályszabadján, Pécsváradon, Marcaliban, Sárváron, Újhartyánban, Baján, Nagykátán.
Az Orgován családot gyerekestül a csendőrök gyalogosan kísérték az újfehértói gettóba, ahonnan a férfiakat továbbvitték egy cukorrépa-gazdaságba. Az alig tizenhat éves fiú nem akarta, hogy édesapja egyedül maradjon - melléült a szekérre. Így került ő is a gazdaságba, ahonnan később visszaküldték az újfehértói gettóba. Az állomáson már lovas csendőrök várták - kilométereken át futtatták a lovak között a táborig. A csendőrök akkor is ütötték őket, ha vécére kellett menniük.
1944. augusztus 2-án felszámolták a feltöltésekor több mint húszezer fős Auschwitz-Birkenau-i cigány tábort, a foglyok nagy részét kivégezték. Az egyik táborlakó így emlékszik vissza: "A cigányok táborát fényszórókkal világították meg, cigány férfiakat és nőket, gyerekeket SS-ek sorba állították ötösével, hogy a krematóriumba vigyék őket. De a szerencsétlenek minden erejükkel ellenálltak, olyan hangosan kiabáltak, hogy ez egész Birkenauban hallatszott. A dulakodás egész éjjel tartott, de reggelre a cigányok tábora már üres volt."
Itthon 1944. október 28-án vette kezdetét a Pest környéki romák összegyűjtése és Németországba deportálása, november 2-3-án pedig megindult a roma családok internálása Zala, Veszprém, Vas, Baranya, Somogy, Tolna, Komárom, Győr, Sopron, Nógrád, Borsod, Heves, Pest megyék, és a Felvidék magyar uralom alatt álló településeiről. Az úticél először a komáromi Csillag erőd volt, ahonnan a munkaképes férfiakat és a nem-kisgyermekes nőket Németországba deportálták. A komáromi erődben sorra haltak meg az emberek: "Reggelente lovaskocsival szedte össze egy ember a hullákat. Mint egy gazdaságban, mikor döglenek a disznók: földobálják a kocsira, aztán bele a dögkútba. Ástak egy nagy gödröt, oda dobták, aztán mésszel leöntötték őket"- mesélte Kolompár Friderika.
1944 őszén megtörténtek az első tömegmészárlások is: Nagyszalontán, majd Dobozon a csendőrök kézigránáttal és golyószóróval végeztek ki tizenhét, illetve huszonegy romát, köztük asszonyokat, és gyermekeket. 1945 januárjában és februárjában hasonló mészárlásokra került sor Szabadbattyánban, Lengyelben, Szolgaegyházán (Szabadegyházán), Kiskassán, Lentiben, Várpalotán és Inotán a Grábler tónál.
A Grábler tónál történt, az 1946-os népbírósági per szerint százharminc áldozatot követelő vérengzést ketten élték túl: a tizennégy éves Raffael Margit, és az akkor negyvenéves Lakatos Angéla. Lakatos Angélának a gödörben maradt az anyja, az apja, a testvérei, a gyerekei. Raffael Margit is mindenkit elveszített. A koncentrációs táborokban és a helyi vérengzések során kivégzett európai romák számát félmillióra becsülik. A fajüldözés a magyarországi roma közösségek csaknem egyharmadát érintette közvetlenül.
