Római tavaszünnep és költőverseny az Aquincumi Múzeumban

Egyéb

 
(MTI) Az idén első alkalommal a Floralia programjaként tartják az Aquincumi Költőversenyt, amelyre május 20-án 15. alkalommal kerül sor ? olvasható az Aquincumi Múzeum közleményében.
 
Fiatal virágkötők az olimpia éve alkalmából sportot idéző kompozícióikkal díszítik fel a múzeumot és a romterületet erre az alkalomra. A program ideje alatt a látogatók az ókort idéző életmóddal és kézműves bemutatókkal ismerkedhetnek, betekintést kaphatnak az antik Róma életébe. Az ünnep alkalmával megnyílik Flora istennő szentélye, "akinek" birodalmában lehetőség kínálkozik Pliniusszal való sétára is.
  
A programban szerepelnek római katonák, gladiátorok, kelta harcosok harci bemutatói. Így lesznek gladiátorjátékok állatviadallal, csaták, gladiátorsimogató, és tartanak rabszolgavásárt is. A programban közreműködnek a Legio Brigetio, a Norde Gard, a Teut Os ? Szarvas törzs, a Nova Roma Pannonia, a Familia Gladiatoria, a Legio Leonum hagyományőrző csoportok.
    
Az érdeklődők kipróbálhatják a hódító légiók fegyvereit, a hétvégi ajánlatban szerepelnek mesterségek bemutatói, ékszereket, érmeket készíthetnek a látogatók, lesz divatbemutató, a legkisebbek pedig megismerkedhetnek a római gyerekek játékaival és ügyességi vetélkedőivel.
  
Mindkét nap programjában szerepel a Garabonciás Együttes pantomim-előadása, a Szami-Ko Társulat pedig római kori mesékkel szórakoztatja a közönséget. Lesz áldozatbemutatás, működik a kelta jósda, ahogy a gladiátorok kocsmája is.
 
A program részletei az Aquincumi Múzeum honlapján olvashatóak: www.aquincum.hu.