A Rómeó és Júliával debütál a Miskolci Balett

2013. tavaszán hosszú évek munkájának gyümölcseként a Győri, a Pécsi és a Szegedi után megalakult az önálló Miskolci Balett is, ezzel pedig egy új intézmény jelent meg a magyarországi táncművészet térképén.

?Különösen boldogok vagyunk, hogy a Balett megalakulása egybeesik a Miskolci Nemzeti Színház 190. születésnapjával ? az idei évadban is megteszünk mindent, hogy öregbítsük anyaszínházunk hírnevét, és hogy újabb színekkel gazdagítsuk az évad műsorát és Miskolc kulturális életét. Idei első bemutatónk a Rómeó és Júlia, mely mindenki számára ismerős problémákat feszeget: lehetünk-e boldogok választottunkkal? A szerelem legyőzhető-e? Vagy túléli még a halált is? Új értelmezést kap a klasszikus történet, ugyanis a táncosok nem szavakkal, hanem mozdulatokkal mesélik el, így minden korosztály számára maradandó élményt nyújt majd?- mesélte Kozma László, a Miskolci Balett művészeti vezetője.

 

?A teljes koncepciót nem árulnám el, ugyanis tettem bele egy olyan váltást, amely tükrözi azt, mit gondolok a darabról? ? mesélte Kulcsár Noémi, rendező-koreográfus a darab koncepciójáról. Hozzátette: azért volt nehéz színpadra állítania a darabot, mert van egyfajta elvárás azzal kapcsolatban, hogy Rómeó és Júlia ? és ennek egy rendezőnek meg kell felelnie.

A szeptember 28-ai bemutató kortárs modern tánc lesz, amely klasszikus balett elemeket is tartalmaz. Az előadásban Júliát Tokai Rita alakítja, aki a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolában járt klasszikus balett tagozatra. Első szerepe lesz Júlia. Papp Bálintot Rómeóként láthatjuk majd, aki a Pécsi Művészeti Szakközépiskola elvégzése után érkezett Miskolcra. Korábban már táncolt a Diótörőben, szerepelt többek közt a Ludas Emben, az Adictóban és a ?Forint?/Médeiában, és egy különleges szólót táncolt el a tavalyi négyNEGYED című produkcióban.

Az idei évad első bemutatóját februárban a Páros/Páratlan című előadás követi a Csarnokban, tavasszal pedig 3kívánság címmel ismét fiatal koreográfusok munkáit tekintheti meg majd a közönség a Játékszínben. Az Miskolci Balett táncosai az önálló balett előadások mellett továbbra is részt vesznek a zenés és prózai színházi előadások létrehozásában, továbbra is találkozhat velünk a közönség a színház művészbejárója előtt már megszokott formabontó táncos happeningeken.

Milojev Zsanett