Nagytétényben született 1921. március 8-án. Tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában végezte, ahol brácsázni tanult, a zene szeretete élete végéig éltető eleme maradt. A második világháború végén, 1944-ben szovjet hadifogságba esett, a hároméves kényszerű távollétet zenével és humorral vészelte át.
Hazatérése után a Magyar Rádióhoz került, ahol 1949-ben részt vett az első magyar rádióoperett, a Májusfa megírásában. 1951-től dramaturgként dolgozott, majd 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóságnál volt művészeti vezető, innen 1960-ban a Magyar Televízióhoz került művészeti vezetőnek a szórakoztató rovathoz. 1962-től haláláig a Rádió Zenei Főosztályán dramaturgként dolgozott, évtizedekig vezette a szórakoztató zenei szerzeményeket elbíráló ún. sanzonbizottságot is.
Pályája során több komolyzenei mű, így Hajdú Mihály: Kádár Kata, Horusitzky Zoltán: Báthory Zsigmond, Ránki György: Muzsikás Péter című operájának, illetve Sugár Rezső: Hunyadi című oratóriumának szövegkönyvét írta meg. Lefordította Gluck Orfeusz, Rossini Ory grófja, Orff Az okos lány című operájának, Johann Strauss A denevér című operettjének librettóját, és az ő nevéhez fűződik a T.S Eliot költeményei alapján készült világhírű Macskák című musical magyar fordítása is.
Igazán híressé és méltán népszerűvé az animációs filmek tették: ő írta a szövegét olyan közkedvelt rajzfilmsorozatoknak, mint a Mézga család, a Kérem a következőt! (Doktor Bubó), a Mekk mester. Részt vett egész estés rajzfilmek, így a Nepp József rendezte Hófehér és a Dargay Attila rajzolta Ludas Matyi elkészítésében is, sikerük nem kis részben Romhányi szellemes és frappáns szövegeinek köszönhető.
Az ő fordításában lett sikeres az amerikai Flintstone család című sorozat is, Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki parádés párbeszédeit máig emlegeti a közönség. Néhány mókás rímpár is mutatja Romhányi zsenialitását: „Azért kezdtem a testem kisportolni, hogy legyen mit a nők közt kisorsolni; Frédi, ébresztő! Serkenj fel, te kába, Irmával elmegyünk a kozmetikába; Dákóm hegyén kék a krétapor, ilyen lövést nem látott még a Kréta kor; De hagyjuk a teketóriát, rosszkedvem jegét a teke töri át.”
Romhányi a magyar nyelv kiváló ismerőjeként kiváló zenei érzékkel és humorral fedezte fel a nyelvben rejlő játék lehetőségét, szellemes és ötletes, olykor bravúros rímei, szócsavarásai miatt kapta meg a „rímhányó” jelzőt. Egy interjúban így vallott erről: „A szavakkal való játék komoly dolog. Ha csak öncélúan játszik az ember, hogy kierőszakoljon egy kis kuncogást, az csúf dolog, ronthatja is a nyelvet. Ránki György rám ragasztotta a gúnynevet: Rímhányó. Nem szégyellem. Valóban szeretek a szépen, tisztán csengő rímekkel játszani, de gondolat is legyen mögötte.”
1983-ban Érdemes művészi címet kapott. Abban az évben önálló versgyűjteménnyel jelentkezett, a Szamárfül című vékonyka verseskötet hihetetlen sikert aratott, s többször is kiadták. A kötetben Romhányi állatverseit gyűjtötte csokorba a tőle megszokott nyelvi játékokkal fűszerezve, s a kacagtató-ironikus költeményekben saját emberi gyengeségeinkre is ráismerhettünk. Számos más könyvével is maradandót alkotott: írt verses mesét Mese az egér farkincájáról címmel, fantasztikus regényt Mézga Aladár különleges kalandjairól, verses képeskönyvet Tíz pici coca címmel, humoros elbeszélésciklust Doktor Bubóról.
Hatvankét évesen, 1983. május 7-én, Budapesten halt meg.
A Szamárfül Ebigrammák című ciklusából való a Veszélyes mese című verse is, amelyben hasznos intelmet fogalmazott meg: „Csörtetve üldözte egy nagyvad a nyulat, / míg azt elnyelte egy hosszú kanyarulat, / a némán lapulva leskellő kobra / ott várt moccanatlan, mint önmaga szobra. / Így hát vedd alapul: / A nagy veszély csörtet, a még nagyobb lapul.”
A képen Romhányi József író konferál a Vasas Művelődési Központban a Rádió Tánczenekarának koncertjén 1957. február 9-én. Fotó: Horváth Tamás/MTI
