A rossz forgatókönyvek is hasznosak
Alan Parker soha nem tanult intézményes keretek között filmezni: pályafutását a reklámszakmában szövegíróként kezdte, majd évekig reklámfilmet készített Londonban és New Yorkban. Elmondása szerint egyik nap odament hozzá a főnöke és azt mondta neki: ?Alan, én ma felfedezlek téged, és mától forgatókönyveket fogsz írni!?.
Saját bevallása szerint (forgatókönyv)író, és csak ezután tekint magára rendezőként. Elárulta, hogy munka közben egy zárt szobában dolgozik, egy olyan térben, ahol semmilyen inger nem éri őt. Három elengedhetetlen kelléke van saját alkotói rituáléjának: a final draft (egy forgatókönyvírói szoftver), egy puha végű ceruza és egy jó üveg fehér bor. Szereti a betűvetés fizikai mivoltát, jobban, mint a billentyűzet közvetett jellegét. Hatalmas parafatáblát használ, amelyekre vázlatokat, szösszeneteket aggat fel; ez is szerves része alkotói folyamatának.
Madarász Isti, a moderátor érdeklődött arról, hogyan jut el Alan Parker a forgatókönyv végleges változatához. Az angol rendező-író Hemingwayt idézi az első verzió minőségéről, aki azt állította, hogy ?Az első mindig rossz!? (It?s a piece of shit?!). Az első változat után a hosszú hónapokig tartó és kínkeserves munkával járó folyamatos újraírás hozza meg a végső formát. Alaptézise, hogy ?Egy író az ír? - mindegy, milyen műfajban, milyen minőségben, hiszen a rossz forgatókönyvek is hasznosak, részei a kiválósághoz vezető útnak. Állítása szerint 30-40 forgatókönyve ott hever az íróasztalfiókjában, ezek ugyanis mind botrányosan rosszak. Meglátása szerint az írás egy élő folyamat, egy folyamatosan változó szerves képződmény; a megírt anyag nem egy shakespeare-i munka, egy megkövült klasszikus, amelyre szentírásként kell tekintenünk.
Azok közé a kevesek közé tartozik, akik európaiként mind Amerikában, mind saját hazájukban-esetében Angliában-, elismerésre tettek szert. Sikerének titkát a szabadság földjén annak tudja be, hogy kívülállóként máshogyan látta és fogalmazta meg Amerikát, mint azok, akik ott születtek. Szembeállította az amerikai filmet az európaival: amíg az amerikai film arról szól, hogy mi fog a következő jelenetben történni, addig az európai filmben egyszerűen nem történik semmi. Míg a tengerentúli rendező a közönségnek készít filmet, addig az európai direktor magának és néhány közeli családtagjának. Alan elmondta, sokkal könnyebb művészfilmet készíteni, mint egy közönségnek szóló, mindenki számára jól érthető filmet létrehozni. Manapság még nagyobb nehézség vár a filmrendezőkre és a forgatókönyvírókra, hiszen sokkal több inger éri a nézőket, ezáltal nehezebb odaszegezni őket a képernyő elé.
Alan Parker tapasztalatai szerint a jó forgatókönyvnek az a titka, hogy az író a nézőt intelligensnek tartja, és személyes tapasztalatokból építi fel karaktereit. Ő maga például imád veszélyes figurákat kreálni. A forgatókönyv egyik legnehezebb részének a párbeszédeket tartja, de ez a legfontosabb, a legélőbb szövete is a filmnek. Ahogyan ő fogalmazott: ?A dialógus olyan, mint a hús a szendvicsben. Ez a legjobb rész?.
Elmondása szerint a film a művészet és a pénz összefonódása, a forgatás pedig közösségi munka, a legfontosabb, hogy mindenki a maximálisat hozza ki magából. Elmesélte: minden forgatás előtt levelet ír a személyzetnek, amelyben ösztönzi őket arra, hogy a legjobb formájukat nyújtsák a felvételek alatt. ?Senki nem akar rossz filmet csinálni. De jót meg nagyon nehéz? - mondta.
Pályája során mindig más műfajban alkotott, sorra próbálta ki magát rendezőként és forgatókönyvíróként a gengszterfilm, a musical és a börtönfilm műfajában . Amikor megkérdezte a moderátor, miért így építette fel pályáját, miért írt minden műfajban, szerényen csak azt válaszolta: ?Mert minden műfajban tudtam írni.?
(Forrás: Kultúra.hu)
(Fotó: MTI)