Rovás Tavaszi Fesztivál Kassán

Egyéb

(MTI) ? A rimaszombati Vörös Attila és Vörös Előd 5 dokumentumfilmjét vetítették le szerdán este Kassán a Rovás kulturális társulás által szervezett, május 20-án záruló, egy hónapon át tartó tavaszi fesztiválon. Mind az öt alkotás Gömör vidékének természeti és kulturális szépségeivel foglalkozik. A filmeket most először láthatta a közönség ? mondta el Szabó Ottó, a Rovás Polgári Társulás művészeti vezetője.
 

Pénteken három programra is várják a közönséget a Rovás Akadémiára. Kosztolányi Dezső megzenésített verseit Gulyás Dávid és Cseke Gyöngyvér előadásában, Esti Kornél dalban címmel adják elő.
 
A szlovák Divadlo na peróne (Peronszínház) társulat Útroby kravy (A tehén belsőségei) című mozgásszínházi előadása is szerepel az egy hónapon át tartó kassai fesztivál programjában.
 
Hétfőn, május 14-én vetítik le szlovákul az Esterházy Jánosról, a legismertebb két világháború közötti szlovákiai magyar politikusról szóló Az üldözöttek védelmében című dokumentumfilmet. A Vörös Attila által rendezett film Esterházy embermentő tevékenységét mutatja be a második világháború idején.
 
Együttműködési megállapodást kötött a Rovás és a budapesti Klebelsberg Kultúrkúria. A hosszú távú együttműködés első programjaként azt tervezik, hogy várhatóan ősszel Márai-hónapot hirdet a Rovás Kassán. Ennek keretében a Kultúrkúria segítségével Márai Sándorról szóló filmeket gyűjtenek össze és mutatnak be a kassai közönségnek.
 
Budapesten pedig magyar és szlovák, főleg kassai művészek Márai által ihletett alkotásaiból lesz látható kiállítás.