Elhunyt Kovács János ütőhangszeres művész

Egyéb

Tragikus hirtelenséggel, 60 éves korában Debrecenben elhunyt Kovács János ütőhangszeres művész, zenetanár és karmester. Kovács János az 1974-ben alakult Debreceni Ütőhangszeres Együttes alapító tagja és művészeti vezetője volt. A Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar munkájába már középiskolásként, 16 éves korában bekapcsolódott. 1972-től az akkor már Debreceni Filharmonikus Zenekar művészeként dolgozott, 1994-től 2002-ig pedig a zenekar igazgatója volt. Vezetésével a debreceni együttes 1996-ban a legtöbbet foglalkoztatott zenekar lett Magyarországon, s Mozart és Beethoven legjobb interpretálójának tartották.