Értékes Szöllősy-hagyaték került a 20. és 21. századi zenei archívumba

Egyéb

Szöllősy András zeneszerző, a Bartók után nemzedék egyik legjelentősebb képviselője hagyatékának fontos részét vásárolta meg a 20. és 21. századi zenei archívum és kutatócsoport. A Dalos Anna vezetésével működő csoport tavaly kezdte meg működését, miután a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Fiatal Kutatói Programjában 165 millió forint támogatást nyertek. A Kossuth- és Széchenyi-díjas magyar zeneszerző az 1960 előtt írt műveit "elutasította" és nem is tette ezeket nyilvánossá - mondta a zenetörténész, hozzátéve, hogy az alkotók sokszor viszonyulnak úgy - talán nem egészen objektíven - saját korai munkáikhoz, hogy "kinőtték" első korszakukat.