Kallós Zoltánra emlékezünk

Egyéb

Kallós Zoltán a teljes életét arra áldozta, hogy összegyűjtse a magyar népi kultúra értékeit ? méltatta az MTI-nek a február 13-án elhunyt néprajzkutatót Szép Gyula kolozsvári népzenész, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány egyik alapítója, jelenlegi alelnöke. Szép Gyula úgy vélte: Kallós Zoltán népzenei gyűjtései nyomán elölről kellene kezdeni a magyar népdaltípusok osztályozását. Szerinte ugyanis a Kodály Zoltán és Bartók Béla gyűjtései alapján Járdányi Pál által elkészített tipizálás Kallós Zoltán gyűjtései után meghaladottá vált. Kallós ugyanis megannyi olyan dallamtípust, dallamváltozatot gyűjtött, amelyekkel előtte a gyűjtők nem találkoztak. Szép Gyula szerint Kallós Zoltán időben érzett rá arra, hogy a társadalmi folyamatok az Erdélyben és Moldvában részben még megmaradt népi kultúra eltűnéséhez vezetnek, ezért megpróbálta összegyűjteni, ami még összegyűjthető. Kallós Zoltánban Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett a 20. század legnagyobb magyar folklórgyűjtőjét tisztelhettük ? emlékezett a néprajztudósra Kékedi László, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Népművészeti Tagozatának vezetője. Kallós Zoltán az MMA tagja volt, a köztestület 2015-ben életműdíjával tüntette ki az erdélyi néprajztudóst. Kallós Zoltánt az MMA saját halottjának tekinti.