Az kori zsidó város a Júdeai királyság legdélibb települése lehetett a Negev sivatag északi csücskében, ahol az i. e. 1. századtól az i. sz. 2. század közepéig élt zsidó lakosság. A környék forrásainál már a kőrézkorban, legalább 6200 éve megtelepedtek, amire egy pattintott kovaköveket gyártó műhely maradványai utalnak. A korabeli lakók zsidóságát többek közt egy lámpásba vésett kilencágú gyertyatartó bizonyítja, a kóser étkezést biztosító kőedények, valamint egy valószínűleg mikve, vagyis rituális fürdő lejáratát szolgáló lépcsősor. A várost nem rombolták le, de az i. sz. 2 század közepétől nem lakták. Úgy tűnik a várost valamiért elhagyták lakói nagyjából a rómaiak által levert Bar Kochba felkelés idejében (i. sz. 135-ben), mivel ezen kor utáni érméket sem rejtett a föld, illetve az elhagyott települést beborító sivatagi homok.
