Megújul a Vörömarty Színház társulata

Egyéb

Hat nagyszínpadi, két stúdió- és két kamaraszínházi előadást láthat a közönség a jövő évadban a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, amelynek társulatához nyolc új tagok is szerződik. A társulat új tagjai: Cserhalmi György, Földes Eszter, Törőcsik Franciska, Varga Mária, valamint Gáspár Sándor, László Zsolt, Makranczi Zalán és Radnay Csilla.  Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere elmondta: a színház vezetője elé azt a célt tűzték ki, hogy teremtse meg, építse fel azt a vidéki színházat, amelyet "a színháznak" lehet a következő évtizedekben nevezni.