Rekordszámú látogatóra számítanak a Balaton Sound szervezői

Egyéb

A bérletek és a kempinghelyek már elkeltek a vasárnapig tartó zamárdi Balaton Soundra, napijegyek csak csütörtökre és vasárnapra kaphatók; a szervezők arra számítanak, hogy a rendezvény látogatóinak száma felülmúlja a tavalyit, elérve a 110 ezret. Idén a tavalyinál mintegy 150 millió forinttal többet költöttek, így a fesztivál költségvetése már közel 1 milliárd forintra rúg. A pénzből költséges újításokkal, a legaktuálisabb programkínálattal, látványos innovációkkal rukkoltak elő. A rendezvény családias és prémiumjellegét meg kívánják őrizni, ezért a korábbi gyakorlaton nem változtatva napi 25 ezer látogatóban maximálták a vendégek számát az idén is, a nulladik napra érkezett 15 ezer vendéggel tudják majd várhatóan megdönteni az eddigi csúcsot.