Tizennégy előadás a Keszthelyi Nyári Játékokon csütörtöktől

Egyéb

A Hét boszorka című koncertelőadással kezdődik csütörtök este a XIV. Keszthelyi Nyári Játékok programsorozata a Festetics-kastély parkjában. Az augusztus 18-ig tartó színházi sorozat keretében tizennégy előadást mutatnak be a Balaton fővárosában; a nyitóelőadást követően az Illatszertár című vígjátékot tűzik műsorra, a darabot tizenhárom alkalommal láthatja a keszthelyi közönség. A Szent Iván-éj mítosza köré szerveződő Hét boszorka tematikája a szerelemről szól. A koncertelőadáson Horgas Eszter és zenekara kíséretében Básti Juli, Botos Éva, Falusi Mariann, Pokorny Lia, Tompos Kátya és a Centrál Színház fiatal színésznője, Ágoston Katalin énekel szerelmes dalokat, a produkcióban a Bozsik Yvette Társulat táncosai is szerepelnek.