Saját bélyeget kapott Korda György és Balázs Klári

Művészet

A 85 éves énekes-dalszerző múzsájával és feleségével látható az ötezer példányban kiadott bélyegíven.

Budapest, 2022. október 4.
Korda György és Balázs Klári, a zsűri tagjai a Csináljuk a fesztivált! című műsor hatodik elődöntőjének felvételén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2022. október 4-én. A Duna csatornán tíz héten át látható műsorban az évszázad magyar slágerét keresik.
MTI/Máthé Zoltán
Korda György és Balázs Klári. Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A Magyar Posta által szerdán kibocsátott bélyegújdonságot, amelyet szerdától a Filapostán és a Magyar Posta webáruházában lehet megvásárolni, Benedek Imre tervezte Zsólyomi Norbert fotójának felhasználásával. Az első napi bélyegzőn a Korda 85 és a születésnapi koncertshow felirat látható.

Korda György a magyar tánczene egyik legismertebb előadóművésze, aki 1958-ban lépett először színpadra. Első sikerét a Szeretni kell című dallal aratta, majd az 1960-as évek elejére az ország népszerű előadójává vált. Feleségével, a szintén énekes Balázs Klárival 1981-ben készítették az első, Nem hozol több rózsát című duettfelvételüket, majd 1986-tól kezdve egészen napjainkig közösen jelentetik meg albumaikat.

A közkedvelt duó 2002-ben Záray Márta–Vámosi János Kulturális, Művészeti és Emlékezeti Alapítvány Díjat, 2007-ben pedig Artisjus Zenei Életműdíjat kapott, 2023-ban vehették át a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségétől (MAHASZ) a Fonogram Életműdíjat.

Korda György 85. születésnapja alkalmából május 11-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.