Azt hittük: mi vagyunk a világmindenség középpontja, uraljuk a világot, felsőbbrendű lények vagyunk, és szabadon rendelkezhetünk a Föld forrásaival, élőlényeivel, a környezetünkkel. Ez a szemlélet azonban megdőlni látszik, talán kezdjük felismerni, hogy a tönkretettük a klímánkat, szétszemeteltük a világunkat, elhasználtuk a Föld erőforrásait, felborítottuk a természetes ökoszisztémát. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy ráébredjünk: mi és a dominanciánk felelős azért, ami történik a bolygónkkal.
Az Anyag és test >>Mérgező antropocentrizmus című kiállítás anyaga épp ezt az emberi dominanciát igyekszik megkérdőjelezni. Kavarga művei megpróbálnak felrázni, azzal szembesítve bennünket: ha nem számolunk le az antropocentrikus szemléletünkkel, akkor a saját vesztünkbe rohanunk.
Viszonylag sok munka látható a Moszkában élő művész első magyarországi tárlatán, vannak köztük szelídebb reliefek és szobrok, valamint önálló termet kapott óriási installációk is. Érdekes, ahogyan ezekben a munkákban az absztrakció és a figurativitás folyamatosan összemosódik egymással: az apró figurális részletek végül egy nagy masszába tömörülnek.
Az orosz művész nem klasszikus anyagokkal dolgozik: művei polimerekből és 3D nyomtatással létrehozott elemekből épülnek fel. A műanyag használata formátlansága és identitás nélkülisége miatt válik olyan fontossá Kavarga művészetében.
Az első teremben a Szubsztancia és test című robotinstalláció uralja a teret. A műhöz két-két monitor tartozik, amelyen különféle természeti felvételek futnak: naplementét, erdőt, hullámzó tengert, kék eget látunk. Közöttük egy törékeny szerkezet bontakozik ki, amely Kavarga jellemző elemeit (geometrikus vázszerkezetet, amorf, burjánzó részeket, biomorf alakokat) rendezi kompozícióba és hozza mozgásba négy motorral. A szerkezetet egy emberi fej szétváló rétegei uralják: ezzel mutat rá a művész arra, hogy a pusztulás nemcsak a képernyőn is megjelenő valós helyszíneken, hanem az emberi tudatban és tudatalattiban is zajlik.
A Toxikusság 10. című reliefen Bosch-i világkép rajzolódik ki: koponyák, roncsok, fogaskerekek, emberi és embrionális testek, köldökzsinórra emlékeztető nyúlványok uralják a látványt. Ebben a teremben látható még a Legalul fekete sügérek vannak három darabja, amelyeken neonszínű pálcákon végighaladó katonai figurák emelkednek ki a kép síkjából, elpusztítva az alapsík szürkéjében levő populációt, amit műanyag dinófigurák és tengeri állatok, valamint valós békatetemek képviselnek.
Egy szinttel feljebb áll a Váz című szobor, egy szürke, burjánzó, szörnyszerű szerkezet, amelynek a tetején egy rózsaszín, ragacsosnak tűnő és emberi figurákból álló massza kel életre: a látogató mozgására a műben beinduló motor pulzáltatja ezt az anyagot, így a mű meglehetősen bizarr és visszataszító látványt kelt.
A következő teremben a Toxikusság sorozat néhány darabját látjuk: a fehér vagy fekete anyag nyílásából előretörő, összetapadt, apró emberi testekből álló neonszínű folyamok tűnnek elő, mint valamilyen mérgező vegyszer, amely elpusztít és szétmar maga körül mindent. Nemcsak látványban borzongatóak ezek a posztapokaliptikus művek, szimbolikájuk is meglehetősen kijózanító.
A sorozat között látható Az elülső rész eltávolítva című munka is, amely egy eltorzított magzatot rajzol ki, akinek a koponyája és hasürege helyén szintén a már említett emberi massza látható: ennél talán nem is lehetne sokkolóbb módon kimondani azt, hogy az emberiség saját magát pusztítja el.
A tárlat leginkább zavarba ejtő installációja a Tunguszkai anyag, amelyet a rejtélyes esemény ihletet: 1908-ban a Tunguszka folyó partján vélhetően becsapódott és felrobbant egy jégmeteor, óriási pusztítást okozva. Dmitrij Kavarga térbe lógatott installációja a meteorit által letarolt földfelszínt modellezi, az acélhuzalok között fekete lé csordogál, az objektum mozgását furcsa morajok, zajok kísérik.
kiállításon látható még a 2013-as Ars Electronicán bemutatott, címében a dada manifesztumot felidéző Kavarga-konstrukció, a Le azokkal, akik a rendszer ellen küzdenek és akik mentálisan nem alkalmazkodnak! című interaktív installáció is. Mi hozzuk mozgásba a rendszert egy futópadon: rajtunk múlik a sorbarendezett figurák és a történelem hőseinek és rémeinek uniformizált alakjainak sebessége, valamint a szerkezet intenzitása, ám mozgásunkkal elveszítjük egyéniségünket, és magunk is a rendszer részévé válunk.
A kiállítás szeptember 15-ig látogatható a MűvészetMalom déli szárnyában.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
