Legutóbb decemberben jártál Budapesten, most éppen hol vagy?

Bécsben készülök Bizet Carmen című művének február végi premierjére, amit február 21-én ugyancsak közvetítenek az osztrák televízió kulturális (hármas) csatornáján, valamint az Operaház honlapján. Mercedest alakítom a darabban, amelyet a katalán rendező, Calixto Bieito állít színpadra. Premier lévén már januárban elkezdődtek a próbák, most már csak egyben játszunk és tisztogatunk

Bieito rendkívül sokoldalú színházi szakember, a rendezései olykor erősen megosztják a közönséget.

A Carmen-rendezése Madridban, Párizsban, Londonban, Velencében már kipróbált, de még most is meghökkentő koncepció. A színpadkép puritán, a második és harmadik felvonásban például ütött-kopott Mercedesek gurulnak be, adják a díszletet. A jelmezek sem a klasszikus, hagyományos spanyol környezetet (pl. a fodros flamencoruhákat) idézik. Bieito nyers és agresszív világot jelenít meg; olyat, amilyet a mindennapok híreiből ismerünk, amiről tudjuk, hogy létezik, de a sorsunk megóvott attól, hogy közel kerüljünk hozzá.

Először megrökönyödtem, hogy mennyire taszító figurát kell életre keltenem. De amióta próbálunk, szép lassan elfogadtam a követelményeket, és igyekszem minél valósághűbben megformálni a karaktert. Mindenesetre jól jön, hogy az eredeti dátumhoz képest két héttel eltolódott a premier, így kaptunk még egy kis időt a felkészülésre. Azt vallom, hogy művészként, színházi emberként mindenre nyitottnak kell lennünk ahhoz, hogy megtalálhassuk a szerep valóságát, igazságát. Ha mégis olyasmivel találkozik az ember, amit nem tud könnyen vagy elsőre magáévá tenni, esetleg kétségei vannak, akkor párbeszédet kell folytatnia a rendezővel, az alkotókkal.

A trójaiak
Fotó: Michael Pöhn

Mercedes általában „ugródeszka” Carmenhez. Gondolsz rá?

Medveczky Ádám tanár úr szavai csengenek a fülemben. A Zeneakadémián mondta nekem, hogy minden Carmen Mercedesként kezdi. És ezt teljesen helyénvalónak gondolom. Ezáltal beláthat az ember a Carmen színes világába, és nem csak a slágeráriák, jelenetek lesznek előtérben. Annyira összetett és nehéz figura számomra Carmen, hogy kell ez a fajta előkészület hozzá. Mercedesként láthatom őt kívülről, és tudom, miben más, mint én. Miben több. Hang szempontjából nem nehéz karakter, könnyen elsajátítható. De ahhoz, hogy ne legyen sem unalmas, sem közönséges, úgy gondolom, személyes érettség és énektechnikai biztonság is kell. Mert a finomságokon múlik a karakter életben tartása. Végig egyensúlyban kell tartani ezt az érzékeny és törékeny világot, a femme fatale jelenséget.

Dominique Meyer szerződtetett 2018-ban.

A harmadik évadomat töltöm Bécsben, és tavaly az új vezetéstől újabb kétéves szerződést kaptam, így 2022-ig mindenképpen a társulat tagja maradok. Ahogy igazgatóváltásnál lenni szokott, a társulat egy része távozott, és jöttek új kollégák. Mivel a vírushelyzet miatt kevesebbet voltam a színházban, előfordul, hogy még most is találkozom új arcokkal. Remélem, hogy ez idővel változni fog, és újra visszaállhat az élet rendje.

Andrea Chénier
Fotó: Pályi Zsófia

Fenéna, Anna (A trójaiak), Hippolyta (Szentivánéji álom) és Mercedes után milyen szerepek várnak? Jársz korrepetációra? 

Természetesen vannak továbbra is korrepetációk, járok próbákra, hiszen coverkötelezettségeim is vannak társulati tagként: folyamatosan beugrásra készen kell állnom. Nemcsak a Covid, hanem a tél is próbára teszi az énekeseket. 2020 márciusa óta elég sok előadásom maradt el. Massenet Manonjában Rosette-et tavaly már énekeltem, és idén is a szereplistámon marad, csakúgy, mint a második dáma A varázsfuvolában, Flóra a Traviatában vagy Grimgerde A walkürben. Ha továbbra is közönség nélkül játszhatunk, ha csak streamelik az előadásokat, akkor mindezeknek csupán a fele valósulhat meg.

Jelenleg úgynevezett Kurzarbeiton vagyunk. Ez annyit jelent, hogy van lehetőségünk dolgozni, de csökkentett óraszámban. Ennek ellenére számomra a január és a február majdnem olyan sűrű volt, mint normál helyzetben. Nagy a bizonytalanság, de tudjuk, hogy a ház február 28-áig biztosan zárva lesz a publikum elől. A felkészülésnek mindenképp feszesnek kell lennie, hogy ha egyik napról a másikra zöldre váltana a lámpa, ne okozzon nehézséget. De tény, hogy továbbra is próbálhatunk, énekelhetünk, és ez nagy boldogság. Szerencsésnek érzem magamat, és hálás vagyok azért, hogy egy ilyen, a kulturális szektort megterhelő (sőt tulajdonképpen teljesen ellehetetlenítő) időszakban is van lehetőségem dolgozni és művészettel foglalkozni.

Olasz nő Algírban
Fotó: Berecz Valter

2011-ben kaptad meg a Gundel-díjat, a következő évben a Junior Primát. Az eltelt évtizedben a pályád szép íven haladt.

Mind a két elismerést egészen fiatalon, egyetemista koromban nyertem el. Ez öröm és megtiszteltetés volt, de sokáig úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell, valóban megérdemeltem őket. Ez nagy terhet is rakott a vállamra. Azt szoktam mondani, hogy engem a Jóisten a tenyerén hordoz: hálás vagyok az életemért, minden egyes lépcsőfokért. Persze én is mindent megtettem, hogy jobb legyek: jártam kurzusokra, versenyekre. Szerintem nagyon fontos, hogy nemzetközi színtéren is elhelyezze magát az ember. Nem azért mentem versenyekre, hogy mindenáron győzzek, hanem hogy más perspektívában lássam a közeget, amiben dolgozunk. Ez végtelenül széles és színes világ, amire érdemes figyelni, és muszáj benne nyitott szemmel járni. Fantasztikus volt tehetséges kortársakat, nagy mestereket, művészeket megismerni. A versenyek és kurzusok minden esetben inspiráltak, motiváltak, hogy még jobb lehessek, és fenntartották az érdeklődésemet, a lelkesedésemet a színház és a zene iránt. Ez a lendület, az odaadás, az izgalom, ami egy-egy szerep megtanulásakor eltölt, a vágy, hogy egy-egy karaktert megmutathassak a színpadon, remélem, még jó ideig nem fog elhagyni.

2014-ben elnyerted az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny nagydíját, 2016-ban pedig részt vettél a salzburgi Young Singers Projectben.

A Salzburgban eltöltött nyár fantasztikus két hónap volt, rengeteg tapasztalattal. Számtalan új embert ismerhettem meg. Tartós szakmai kapcsolataim szövődtek, nem csak az énekes kollégáimmal, hanem például a projekt vezetőivel, karmesterekkel is. Salzburg sok lehetőséget nyitott meg az életemben.

Fotó: Raffay Zsófia

Ahová április elején visszatérsz az Osterfestspielére, a Karajan alapította Húsvéti Fesztiválra. Mozart Requiemjét szólaltatjátok meg Christian Thielemann vezényletével.

Sokáig az opera-, az oratórium- és a daléneklés egészen kiegyenlített szerepet játszott az életemben. Most Bécsben a mindennapjaimat az operaszínpadon töltöm, hiányzik a másik két műfaj. Az oratóriuméneklést egyfajta kamarazenélésnek tekintem, hiszen az énekesszólók, például a Requiemben is, mint egy kamaraformációban a hangszerek, úgy kapcsolódnak egymáshoz. A dal sokkal intimebb, érzékenyebb műfaj. Mindig is nagyon szerettem. Olyasfajta összhangot, egybeolvadást és közös gondolkodást kíván az énekes és a zongorakíséret részéről, ami ritka tünemény. Az opera világa sokkal harsányabb. Mindegyiknek megvan a helye a pályámon, mindegyikben más-más arcomat tudom megmutatni. Remélem, hogy a jövőben lehetőségem adódik mindben újra kipróbálni magamat.

Milyen hosszabb távú terveid vannak?

Hogy mi lesz a 2021–22-es évad után, az jelentős részben attól függ, hogy a Covid után hogyan alakul a világunk. Ha a vírus következményei csak lassan tűnnek el, jobbnak látnám még egy évet a Staatsoperben tölteni. Ügyelnek rá, hogy jó állapotban legyünk, hetente tesztelnek, biztonságosak a körülmények. Most már nem érzem magam magányosnak sem, a várost különösen megszerettem. Közben kacsintgatok a szabadúszó pálya felé is, úgy, hogy Bécs maradhatna a kiindulópont. Nekem nem való a szállodától szállodáig, bőröndből élés. Szeretnék Budapesten is énekelni; többször megkerestek az Operaházból, de az itteni kötelezettségeimmel sajnos nem lehetett az otthoniakat egyeztetni. Van egy álomforgatókönyv a fejemben: egy olyan szerződés elérése, amit csak kevesen kapnak meg. Az úgynevezett Residenz Vertrag csak egy bizonyos periódusra köti a művészt a házhoz; a társulat tagjának tekintik, de a fennmaradó idejével szabadon rendelkezik. Ha ez megvalósulhatna, nem kellene olyan szerepeket elénekelnem, amikről úgy gondolom, hogy már nem teljesen az enyémek. Ez sok tényezőtől függ: meghallgatásoktól, az ügynökségemtől. A tanítás gondolata is felötlött már bennem, de azt hiszem azzal még bőven várhatok.

A decemberi fellépésedet a MaszkaBál sorozatban az Eiffel Műhelyházból közvetítették. Hogy tetszett?

Sajnos nem volt alkalmam az egész épület alapos bejárására, de amit láttam, tetszett. Ha végre elkészül az Andrássy úti épület is, úgy hiszem, a két helyszín együtt nagyon jó alapja lesz annak, hogy a próbafolyamatok mindig zökkenőmentesen haladjanak. Nagyon várom, hogy újra színpadra léphessek a gyönyörű Operaházunkban.

Nyitókép: jelenet A trójaiakból. Fotó: Michael Pöhn