Sam Fender a britpopbőrbe bújt rocker

Bruce Springsteen köpönyege

Fender legújabb, People Watching című albuma egy dologban különbözik a megelőző kettőtől, nevezetesen, hogy előadásmódján erős nyomot hagyott Bruce Springsteen stílusa. Nincs szó itt lopásról. Sam Fender mindig is mesterének tekintette a Főnököt. „Tizenéves voltam, amikor Bruce zenéje először megfogott. A bátyám, Liam furgonjában ültem, aki betett egy CD-t, felhangosította, a Born to Run pergődobhangja mindjárt arcon csapott. Azon a napon valami megmozdult bennem. Bárcsak palackba zárhatnám, amit abban a furgonban éreztem, és időnként kortyolhatnék belőle egyet” – vallotta egy interjúban a zenész.

Furgonból a nagyszínpadra

Fender annyira Springsteen hatása alá került, hogy kijelentette: „Nem lennék az, aki ma vagyok a bátyám, a zene és a hosszú utak nélkül abban a vacak kis furgonban.”

Vélhetően élete egyik nagy álma teljesült, amikor 2023 májusában többször színpadra léphetett a Főnök előtt Olaszországban. Ferrarában egyenesen elsírta magát meghatottságában, amikor első ízben találkozott mesterével. A római bulin már megemberelte magát, és visszatartotta könnyeit.

Amúgy kifejezetten értő módon nyúlt Springsteen dalaihoz, amikor saját képére formálva adott elő közülük néhányat.

Noha semmi komolyabban megérvelhető indokom nincs, mégis Sam Fenderről eszembe jut Ed Sheeran. Sheeran példaképe szintén egy gitáros-énekes-dalszerző, az ír Damien Rice. S Ed barátunk bizony feldolgozta Damien Volcano című szerzeményét. Ráadásnak ott az ír szál. A vörös hajú Ed Sheeren le sem tagadhatná belfasti és gorey-i apai nagyszüleit. Sam dédnagymamája örvén ír származású. Egyébiránt zeneileg két végpont a két muzsikus, tudniillik Sheeren popban nyomja, míg Fender valódi rocker. Miként a Music Mafia májusi koncertbeszámolójában áll: „amikor mindketten felléptek Liverpoolban a Big Weekend fesztiválon, a közönség nem érzett törést, inkább egyfajta kiegészítést: Sheeran a szívhez szólt, Fender a lélekhez.”

Hogy elvarrjam ezt a Sheeran-szálat, akad egy tényleg komoly közös pontjuk, méghozzá szövegeik kitárulkozó őszintesége, mikor például családtagjaikról énekelnek, ennek mentén pedig megállapíthatjuk, mindketten érzelmileg mély dalokat írnak.

Kisgyerek, nagy gitár

Sammy korán kezdte: nyolcévesen vehette át első gitárját muzsikus édesapjától, aki menten megismertette fiával az alapvető akkordokat – a-moll, C-dúr, G-dúr, D-dúr, e-moll, F-dúr és d-moll –, amelyekkel kis híján a komplett beat- és rocktörténet klasszikusai lejátszhatók. Ráadásul nem valami hulladék hangszert kapott, hanem egy Peavey Stratocastert Peavey gyakorló erősítővel. Hiába, Sammyt más dolgok érdekelték, így a gityó két évre a sarokba került. Tízesztendősen ellenben már tűrhetően pengetett.

Tizenöt volt, amikor már rendszeresen játszott a bratyója szervezte nyílt mikrofon esteken. Ezeken a bulikon bárki kipróbálhatta magát a pubok közönsége előtt, mint az amúgy kocsmában dolgozó Sam is. Mindössze négy évre rá, egy ilyen fellépésen fedezte fel Owain Davies menedzser a tizenkilenc esztendős srácot. Beindult volna Fender karrierje, ha immunrendszere nem gyengül le annyira, hogy két évre visszavonulni kényszerült a szerepléstől. Aztán 2017-ben kiadta a Start Again és a Friday Fightin kislemezeket, amik meghozták számára az ismertséget. És rá egy évre az első EP lehetőségét. Öt jó kis szám a kétezertízes évek mind aggasztóbb, mind élhetetlenebb, mind kifordultabb világáról, benne a „Filléres Kardashianokkal”.

Sztár születik

Bemutatkozó albuma (Hypersonic Missile) 2019-ben nagyot szólt, első heti negyvenegyezres eladásával a brit és a skót sikerlisták élére került. Két évre rá a Seventeen Going Under platinalemez lett, mivel elérte a háromszázezres példányszámot. Az üzleti siker mellett megérkezett a szakmai is, a New Musical Express megválasztotta az esztendő legjobb lemezének.

Lássuk végre a harmadik, a legújabb Fender-albumot. A People Watching dalai hosszúak, akár  rockzene hetvenes évekbeli aranykorának legendás számai. Jót húzott Sam azzal, hogy producernek Adam Granducielt, a War On Drugs énekes-gitáros-dalszerzőjét kérte fel. Komoly munkabarátság szövődött köztük, miként Granduciel fogalmazott:

Beleszerettem. Egy igazi tudós. Sammel és a fiúkkal körülbelül öt hétig dolgoztunk olyan dalokon, amikbe már belekezdtek, aztán pedig olyanokon, amiket a nulláról kezdtünk. Addig sosem találkoztam Sammel. Nagyszerű volt együtt dolgozni.

A megnyomorított Anglia dalai

Míg az előző két lemeze U2-s, Police-os volt, addig a People Watching klasszikus britpop stílusú, azzal a trükkel, hogy nem a Beatlest, hanem Bruce Springsteent veszi alapul. Igazán élőben tuti Sam Fender és csapata – Dean Thompson mellett Joe Atkinson billentyűs, Drew Michael dobos, Tom Ungerer basszusgitáros, valamint Johnny „Blue Hat” Davis szaxofonos –, a koncerteken szól a vegytiszta rock, mentesen az apró díszítésektől, felesleges figuráktól. Masszív basszus-dob-ritmusgitár alapra jön a szólógitár és a billentyű, éppen annyi, amennyi kell.

Ami változatlan, hogy ez a korong szintén szövegcentrikus, akár az eddigiek, akár Sam Fender teljes életműve. A dalok krokik. Bár pontosabb, ha úgy fogalmazok: az embereket nézegető Sam a szemlélődésen túl látleletet kínál hallgatóinak. Ahogy tükrözi ezt a címadó szerzemény kiragadott sora: „félek ezért a megnyomorított szigetért és az idők zűrzavaráért”. Ugyanakkor a zenész nem általánosít, nem okoskodik, nem ítélkezik, együttérez hőseivel.