Sára Sándor-szobrot avattak és kiosztották a filmszemle díjait a Lakitelek Népfőiskolán

Kultpol

Felavatták a két éve elhunyt Sára Sándor Kossuth-díjas operatőr, filmrendező mellszobrát a Lakitelek Népfőiskolán kialakított Nemzeti Panteonban a 20. Lakiteleki Filmszemle eredményhirdetését követően pénteken.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke Sára Sándort idézve hangsúlyozta: „A film akkor születik meg, amikor megnézik.” A Lakitelek Népfőiskola alapítója emlékeztetett, hogy a filmrendező emlékére meghirdetett filmszemlén az előzsűri krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok kategóriákban összesen 178 hazai és határon túli alkotást láthatott.

A 20. Lakiteleki Filmszemle fődíját végül a vajdasági származású, Budapesten élő rendező, K. Kovács Ákos Branka című drámája kapta.

A film a Dunaversitas Egyesület 1,5 millió forintos különdíját, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem könyvcsomagját és szakmai képzés különdíját, az MTVA M5 csatornájának különdíját, a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, valamint a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 25-25 ezer forintos különdíját érdemelte ki.

Az emberi erőforrások minisztere által felajánlott 1 millió forintos különdíjat, a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete és a lakiteleki Tisza Nyugdíjas Klub egyenként 25 ezer forintos különdíját a budapesti László Gábor Mi, svábok mindig jó magyarok voltunk című filmje kapta.

Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének egymillió forintos különdíját és a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium csoportjainak 25-25 ezer forint összegű különdíját a Megbélyegzetten – 1968 című dokumentumfilmért a szentendrei Varga Ágotának ítélték.

A Magyar Művészeti Akadémia 500 ezer forintos különdíját, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 50 ezer forintos különdíját, valamint a lakiteleki önkormányzat különdíját Ahol mégsem kolbászból van a kerítés című alkotásért a Budapesten élő Bácskai Gabriella vehette át.

A Dunaversitas Egyesület által felajánlott 500 ezer forintos különdíjával és a Petőfi Népe megyei napilap 50 ezer forint értékű különdíjával a zsűri a kolozsvári Miklós Mátyás Levente Csak ide című alkotását jutalmazta.

A Miniszterelnökség 500 ezer forintos különdíját a Tervek nélkül semmik leszünk című filmért a miskolci Osgyáni Gábor kapta. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 250 ezer forintos különdíját, az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület 100 ezer forintos különdíját, a mezőörsi Gróf Széchenyi István Népfőiskola 25 ezer forintos különdíját és háromnapos forgatási lehetőséget a Színház- és Filmművészeti Egyetem műtermében és eszközeivel, valamint az utómunka lehetősége különdíjakat az erdélyi erdőfülei Szőcs Richárd és Deák András Az egyetértés útján című alkotása érdemelte ki.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 250 ezer forintos különdíját, az Antológia Kiadó és Nyomda Kft. könyvcsomagját és a tatai Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság 25 ezer forintos különdíját az Őrtüzek nyugaton című filmért a budapesti Harcsa Bélának ítélték.

Mindezek mellett több más díjat és különdíjat is átadtak.

Az előzsűri még októberben 34 filmet javasolt a 20. Lakiteleki Filmszemle versenyprogramjába. A több mint 30 fős zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer volt. Lezsák Sándor a szoboravatón bejelentette: a XXI. Lakiteleki Filmszemle felhívását a következő év februárjában hirdetik meg.

A pályája elismeréseként a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező Sára Sándor (1933–2019) filmjeit több mint félszáz országban vetítették, és számos hazai és nemzetközi fesztiválon tüntették ki díjakkal. Csoóri Sándor felkérésére 1993-tól hét éven át vezette a Duna Televíziót.

Életútja előtti tiszteletadásként az emberi erőforrások minisztere 2020-ban Sára Sándor-díj elnevezéssel filmeseknek adományozható állami szakmai kitüntetést alapított.

Idén szeptemberben pedig róla elnevezett vetítő- és koncerttermet avattak az MTVA székházában. A Lakiteleki Népfőiskolán felavatott bronz mellszobrát Lantos Györgyi szobrászművész készítette.

Nyitókép: Sára Balázs, Lezsák Sándor és Buglya Sándor. Fotó: MTI/Bús Csaba