Sátrat ver a Kultúra.hu Kapolcson!

Az idei Kultúra.hu road show tovább dübörög, hiszen a POSzT és a Kaláka Fesztivál után az utánozhatatlan hangulatú Művészetek völgyében is izgalmas beszélgetésekre csábítja el a fesztiválozó közönséget. A Sajtóudvarban felállított helyszínen az első beszélgetésre július 30-án 15 órakor kerül sor. Ekkor a Momentán Társulat két tagja, Bódy Gergő és Kiskovács Attila mesélnek az idén jubiláló társulat tevékenységéről. Ezt követően 16 órakor Mekler Norbert, a Nagyvázsonyi Kinizsi Vár Várkapitánya és Kőrösi Csaba, a Veszprémi Petőfi Színháza színésze vendégeskedik a Sajtóudvarban felállított helyszínen, akik az augusztus 1-3 között megrendezésre kerülő Kinizsi Napok reneszánsz kort idéző programjáról mesélnek.

Csütörtökön 15 órakor a Nemzeti Kulturális Alap előadásának helyszínéül szolgál a sátor. Az NKA road show-jának vendége Héra Éva, az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiumának tagja, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének elnöke lesz. A tájékoztató jellegű előadást 16 órakor egy könnyedebb hangvételű beszélgetés követi, amelynek keretében Szalóki Ági énekesnő lesz a vendégünk. Az aranytorkú művésznőt egy ugyancsak izgalmas női előadó, Palya Bea követi a Kultúra.hu székében, aki a tavalyi vendégeskedés után újra visszatér hozzánk!

A road show utolsó előadásának keretében augusztus elsején fél 5-kor az Eszterlánc Mesezenekar tagjaival beszélgetünk

Az idei Művészetek völgye tíz napja alatt több mint 1000 programmal várják a ?kapolcsozni? vágyó közönséget a szervezők. A tradíciónak számító Palya-udvar mellett idén először Harcsa Veronika is saját territóriumot kap, ahol többek között a Sárik Péter Trió, a Szőke Nikoletta Quartet és a Tóth Evelin Trió is megfordul. Az irodalmi palettát idén is színesíti Lackfi János versimprója, lesz stand-up is, és olyan elismert írók is a völgy vendégei lesznek, mint Jókai Anna, Tóth Krisztina, Grecsó Krisztián és Szabó T. Anna.

A fesztivál részletes programjairól itt tájékozódhatnak: www.muveszetekvolgye.hu

A program plakátját innen tölthetik le.