000_34TE8LH_16.jpg

Scarlett Johansson mindent megpróbált, hogy bekerüljön az új Jurassic Worldbe

Johansson a Comic.Book.com hírportálnak adott interjújában árulta el, hogy sikerült bejutnia a szereposztásba. Mint mondta: hosszú ideje töri magát, hogy játszhasson a sorozat egy produkciójában, mert nagy rajongója. A negyedik Jurassic World-film executive producere Steven Spielberg.

„Az első filmek közé tartozott, amit moziban láttam. Élénken emlékszem rá. Meghatározó és felkavaró élmény volt. El sem tudom mondani, milyen izgatott vagyok” – idézte a Variety a színésznőt.

A film forgatókönyvét ismét David Koepp írta, a rendezői székben pedig Gareth Edwards ül majd. Koepp korábban az 1993-as Jurassic Park és az 1997-es Az elveszett világ: Jurassic Park szkriptjét jegyezte. Az első produkció Michael Crichton regénye nyomán született.

Johansson szerint „a forgatókönyv hihetetlen”, egy teljesen új történetet látnak majd a nézők, amely nem a Chris Pratt és Bryce Dallas Howard főszereplésével forgatott Jurassic World-trilógia folytatása lesz.

A női főszerepet alakító Johansson oldalán Jonathan Bailey, Manuel Garcia-Rulfo, Mahershala Ali, Rupert Friend, Luna Blaise és David Iacono látható majd a filmvásznon.

„Az utóbbi tíz évben minden lehető módon megpróbáltam bekerülni a sorozatba. Azt mondtam: meghalok akár az első öt percben, bármi felfalhat, vállalok akármilyen munkát a forgatáson, bármit megteszek érte. Az, hogy ez végül megtörtént, így és éppen most, teljességgel hihetetlen” – mesélte.

A Jurassic World 4-et Thaiföldön, valamint máltai és brit filmstúdiókban forgatják. A filmet várhatóan jövő nyáron mutatják be. A film producerei között van Steven Spielberg mellett Frank Marshall is megszokott produkciós partnere, Patrick Crowley társaságában.

Ez is érdekelheti

James Patterson befejezte Michael Crichton vulkános könyvét

James Patterson népszerű amerikai krimiíró befejezte a Jurassic Park 15 éve rákban elhunyt szerzőjének, Michael Crichtonnak egy félbemaradt regényét, amely az emberiséget fenyegető vulkánkitörésről szól, és amelynek megfilmesítése iránt Steven Spielberg is érdeklődik – számolt be róla kedden a BBC News.

Scarlett Johansson szerint az OpenAI lemásolta és jogtalanul használta a hangját

A színésznő jogi lépéseket tett a ChatGPT-t fejlesztő cég ellen, mert szerinte a mesterséges intelligencia új alkalmazásának hangja kísértetiesen hasonlít az övére.

Aki a kamera mindkét oldalán jelentőset alkotott: Lord Richard Attenborough

Száz éve, 1923. augusztus 29-én született Lord Richard Attenborough Oscar-díjas angol filmrendező, színész.

75 éves Steven Spielberg

Hetvenöt éves Steven Spielberg Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer, a filmtörténet megkerülhetetlen alakja.