Szomorú állapotba került Vizsoly görögkatolikus temploma. A település nincs abban a helyzetben, hogy felújítsa az 1901-ben épült barokk templomot. A polgármester közösségi összefogással újítaná meg a kultúrtörténeti emléket.

Közös fogadalomra és a vizsolyi görögkatolikus templom megmentésére szólít minden hívőt, vagy csak a kultúrtörténet, Magyarország emlékei iránt elhivatott embert dr. Palotás András.

A közel 1000 lelkes Vizsoly község és a környező települések orvosaként is dolgozó polgármester elmondta: elsősorban nem pénzt kérnek azoktól, akik segítenének. Természetesen, ha valaki így tudja csak támogatni a Dr. Orosz Atanáz miskolci megyés püspök áldásával szervezett munkát, azt is megköszönik. Mindenekelőtt azonban olyan önkéntes szakemberek, vállalkozások jelentkezését várják, akik hozzáértő módon tudják javítani a 119 éves épület és a berendezés állapotát. Nagy szükség volna kőművesekre, ácsra, asztalosra, szakértő építészre, de a község legfeljebb néhány segédmunkást tud kiállítani. Javításra szorulnak a padok, az eredetileg díszes ablakok, restaurálásra a mennyezeti freskók.

Vizsoly
a Károli-féle bibliafordítás és egyben az első magyar nyelvű nyomtatott Biblia
„szülőföldje” is. Római katolikus temploma és a múzeumot is magába foglaló,
eredetileg Árpád-kori református templom ehhez méltóan szép állapotban is van. A
mindössze 17×7 méteres, Istenszülő Elszenderedése
nevű, kedves kis görögkatolikus templomnak azonban pillanatnyilag ez a
közösségi összefogás az egyetlen esélye a megmaradásra.

A történelem során az emberek gyakran emeltek fogadalmi épületeket, leggyakrabban templomokat, kápolnákat köszönetképpen, amiért megmenekültek egy természeti csapástól, vagy felépültek egy komolyabb betegségből – mutatott rá a polgármester. Magyarországon három ilyen fogadalmi emléktemplom is van, miért ne lehetne a vizsolyi görögkatolikus templom a negyedik? Most is egy világjárványból kezdünk éppen csak kilábalni, és nem kell gyakorló hívőnek lenni ahhoz, hogy egy jó célért összefogva, egy kultúrtörténeti emléket megmentve fejezzük ki életörömünket. Aki szívesen segítene a templom helyreállításában, az vegye fel a kapcsolatot az önkormányzattal ezen a honlapon található elérhetőségeken.

Nyitókép: Mezővári Attila