Marcus Aurelius halála után, aki fiát, Commodust jelölte ki utódjául, Róma külpolitikai helyzete hosszú időre viszonylag békés maradt. Belpolitikailag azonban a korszakot összeesküvések sora jellemezte, melynek csak Septimius Severus vetett véget Clodius Albinus Lugdunum melletti 197. február 19-i legyőzésével. 193-ig az ellenzék megerősödött Commodusszal szemben, uralkodásra képtelen, pazarló hajlamú és hatalmi mámorban szenvedő uralkodónak tartották. Az elégedetlenség összeesküvésben öltött testet, melynek Commodus is áldozatául esett. A következő hónapokban a egymás után több császárt kiáltottak ki, először a praefectus Urbis Pertinax-ot, majd a praetorianusok Didius Julianus mellett döntöttek. Őket végül vagy meggyilkolták, vagy a rómaiak nem fogadták el. A provinciák légiói is bekapcsolódtak a küzdelmekbe. Végül a Carnuntumban április 9-én császárrá kikiáltott Septimius Severus - a hadseregre támaszkodva - kerekedett felül, és megalapította a Severusok dinasztiáját. Kemény vezetése és katonai sikerei a parthus határon stabil időszakot biztosítottak Róma számára. Mint a hadsereg tagja - Septimius Severus az első `katonacsászár` -, aki a szenátori ranglétrát végigjárva consul és helytartó is volt, ellentétben a III. század 2. felének `igazi` katonacsászáraival, akik uralomra kerülésük előtt katonaként szolgáltak.
