Sikeres évadot zárt a Szkéné Színház

Egyéb

Először rendezett a Szkénében Csizmadia Tibor és Horváth Csaba vagy léptek fel az ASAGAO alkotói, és szívesen jött és jön vissza a Vádli Alkalmi Színházi Társulás Szikszai Rémusz vezetésével vagy akár Nézőművészeti Kft. tagjai.

 

Először játszott Pintér Béla és Társulata előadásában és a Szkénében Csákányi Eszter, akit a következő évadban, a társulat készülő bemutatójában is láthatnak az érdeklődők. Pintér Béla Szép Ernő-díjban részesült a színpadi nyelv megújításáért, a XX. Nemzetközi Könyvhétre pedig nyolc drámája jelent meg kötetben.

 

Kő, papír, olló című osztályterem-színházi előadása pályaválasztás előtt álló diákok számára készült, amit elsősorban hátrányos helyzetű települések iskoláiba vittünk el, ahol a tanulókkal az előadás kapcsán a továbbtanulást megelőző nehézségekről beszélgettek a készítők.

 


szsz121122_1021_250x250.png
(Forrás:szkene.hu)

A foglalkozáson eddig több mint háromszáz diák vett részt, és reméljük, hogy legalább ennyi fog még a következő évadban is.

 

Vendégszerepelt többek között a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, valamint a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is. Ez utóbbi által megrendezett TESZT Fesztiválra a Szkéné három előadása is meghívást kapott éppúgy, mint a nyár végén rendezendő Vidor Fesztiválra, ahol a Bivaly-szuflé, a Bányavakság és A 42. hét is szerepel.

 

Előadásaik sikerét mutatja a jópár nyári fesztivál-meghívás is: felolvasták a POSZT-on a Bányatrilógia harmadik részét, a Bányavizet, amely a jövő évad első bemutatója is lesz egyben. Beugrással lesz látható A nagy füzet Zsámbékon, Szegeden és az Ördögkatlan Fesztiválon. Ezeken a helyszíneken Nagy Norbert szerepét Keresztes Tamás, a Katona József Színház művésze veszi át! A legutóbbin Pintér Béla és Társulata idén is vendégeskedik a nagysikerű Parasztopera című előadásukkal, míg a Thealter Fesztiválon a Bányavakság is látható lesz.