Sikeres a közép-európai olasz filmfesztivál

Egyéb


carlomazzacurati_amegfelelotavolsag.jpg
A megfelelő távolság

A Puskin mozi megtelt fiatalokkal, akik nem csak arról adtak számot, hogy kedvelik az olasz filmművészetet, hanem arról is, hogy kiválóan ismerik. A vetítéseket élénk viták követték, elsősorban Az egész élet előtted áll című produkció osztotta meg a közönséget. Paolo Virzi alkotásának főhőse Marta, egy frissen diplomázott, művelt, csendes lány. Számos kollokvium után végül egy háztartási készülékeket forgalmazó cég telefonközpontjában talál munkát. Bekerül egy fiatal telefonosok, megszállott kereskedők, motiváló táncok, céges refrének, prémiumok, tapsok és egyeztetett penitenciák alkotta világba. A film Michele Murgia A világnak tudnia kell című tragikomikus regénye alapján készült.

 
Mint arról korábban írtunk, november 11-én, 20 órakor Carlo Mazzacurati A megfelelő távolság című filmjét vetítik. A mozi Olaszország egyik Isten háta mögötti vidékén, a Pó folyó torkolatánál játszódik, egy fiatal tanárnő (Valentina Lodovini) és egy tunéziai szerelő találkozását meséli el. További főszereplője az alkotásnak Giovanni (Giovanni Capovilla), egy 18 éves újságíró, akinek azt tanácsolja mentora (Fabrizio Bentivoglio), hogy tollforgatóként szemlélje a dolgokat megfelelő távolságból. Ám sem neki, sem a többieknek nem sikerül betartani ezt a távolságot.