Mi köze a hamiskártyásnak – korábbi nevén sipistának – a türkmén népek által használt óvó-védő háromszöghöz, a dogatcserhez? Erre a furfangos kérdésre kaptunk választ a Hagyományok háza épületbejárásán. A Vigadónak tervezett gyönyörű épületben megnyitása után évekre hamiskártyás bandák vették be magukat, míg a dogatcser készítése a Hagyományok Háza nemezkészítő képzésének tananyaga, így kapcsolódhatott össze e két távoli fogalom.

A Hagyományok Háza a tavaly felújított Budai Vigadóban csodálatos otthonra lelt, így a népi hagyományok megőrzésének és életben tartásának feladatát méltó környezetben tudja ellátni. A népi hagyományok mindegyikére gondolva – népzene, néptánc, népmese, kézművesség – sokfajta teret, irodát, könyvtárat, kiállítótermet, táncpróbatermet, alkotószobát alakították ki úgy, hogy eközben a műemlékvédelem szempontjai nem csorbultak. A felújítás sikerességét bizonyítja a frissen elnyert Építészeti Nívódíj.

A Hagyományok Háza munkatársa, Nagy Dóra vezette bejárás minden titkát felfedte az épületnek, amelyet 1900. január 20-án nyitottak meg először egy nagyszabású farsangi bállal.

A Vigadó megépítésének ötlete a Budán lakó arisztokráciától származott. Versenyezve a pesti városrésszel – és természetesen saját kényelmi szempontjaikra is gondolva – 1892-ben kérvényezték Gerlóczy Károly székesfővárosi alpolgármesternél egy kulturális palota felépítését. 1896-ban írtak ki nyilvános pályázatot az egykori hódoltsági fegyverraktár, majd katonai társzekérraktár helyére. A pályázatot Kallina Mór és veje, Árkay Aladár közösen nyerték meg. Kallina Mór keze nyoma elsősorban az épület külső megjelenésében érhető tetten, rá jellemző a neoreneszánsz stílus.

Olaszország elegáns palotáira emlékeztet a Budai Vigadó külső megjelenése az oszlopokkal, a timpanonnal, a homlokzat szobordíszeivel.  Az ifjabb építészt, Árkay Aladárt már a modern stílusok jellemzik, a belső terek szecessziós díszítése neki köszönhető.

Az épület a II. világháborúban súlyosan károsodott, azt követően azonban nem az eredeti állapotot állították vissza, hanem egy jóval egyszerűbb épületet alakítottak ki. 2007-ben, a külső homlokzat felújításakor már törekedtek az eredeti megjelenés visszaállítására, régi fotók és levéltári anyagok alapján újból felkerültek a párkányokra a szobrok, a timpanon fölé a mitológiai szoborcsoport.

A földszinten korábban működő kávéház és étterem nagy méretű ablakai is visszakerültek, amelyek jelenleg a kézműves műhelyek alkotómunkájához szolgáltatják az elengedhetetlen természetes fényt, és a kíváncsiskodó pillantásoknak is szabad teret engednek.

A 2011-ben műemléki védelem alá helyezett épületet 2017-18-ban újították fel azzal a céllal, hogy a Hagyományok Háza szerteágazó funkciójának a modern kor kihívásait figyelembe véve megfeleljen, valamint az Állami Népi Együttes számára is állandó otthont kellett biztosítani. Ezért a háromszintes épület kapott egy bújtatott negyedik emeletet – hiszen alulról feltekintve nem is látszik a ráhúzott emelet –, amely próbatermeivel, öltözőivel, raktáraival a táncosok kényelmét szolgálja. A próbaterem hatalmas ablakai a közeli Szilágyi Dezső téri református templom Zsolnay-cserepes tetejére nyílnak, csodás hátteret biztosítva a próbákhoz.

A Budai Vigadó 300 fő befogadására alkalmas báltermét színházteremmé alakították át, elsősorban az Állami Népi Együttes fellépéseinek helyszínt biztosítva. A színházterem nézőtere mozgatható, így a korábbi bálterem eredeti funkciójában is tud működni.

A korábbi nyitott udvart üvegtetővel fedték be, a kialakított átriumban táncházakat, kézműves foglalkozásokat tartanak. Az udvar emlékét idézi meg az elültetett almafacsemete is, hiszen a felújítás előtt is egy almafa állt ott.

Az emeleti irodák mellett kapott helyet a  Martin Györgyről elnevezett médiatár is, amely könyveket, audiovizuális anyagokat tartalmaz. A magyar tánctörténész, néprajzkutató hagyatékát felesége, Borbély Jolán etnográfus adományozta a Hagyományok Házának.

Kiállítások megrendezésére akár párhuzamosan is sor kerülhet, különböző méretű kiállítótermeket is kialakítottak, a Maácz László néprajzkutatóról elnevezett teremben éppen Gyetvai Zoltán felvidéki fotóművész Temët a idő minkët című kiállítása, míg a Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutatóról elnevezett teremben Paulovics László festőművész tárlata látható egyidejűleg.

A szerteágazó munkához szépséges hátteret biztosít az épület, a fehér falak stukkódíszei, szecessziós virágmintái, az eredeti padlóburkolatok, a lépcsők, folyosók kialakítása, a homokfúvott ablakok, lámpatestek rendkívül elegáns megjelenést biztosítanak.

A Hagyományok Háza fő feladata a népművészet hagyományainak életben tartása. Ezt szolgálják a kézműves tanfolyamok és képzések is, melyek során a kézműves szakmákat az eredeti eszközök, fortélyok használatával, hagyományos tárgyak elkészítésével tanítják a szakoktatók.

A már végzett hallgatók mestermunkáiból Játéktól a mesterségig címmel nyílt kiállítás a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban. Mundrusz Anett, a Hagyományok Háza kézműves osztályának munkatársa tartott tárlatvezetést a népi bőrműves, nemezkészítő, szőnyegkészítő, csipkekészítő, népi játék és kismesterségek oktató képzések vizsgaremekeiről, melyeket kiegészítettek a tojásfestők, népiékszer-készítő, bútorfestő és viseletkészítő tanfolyam legszebb alkotásai.

Dogatcser

A képzéseken autentikus módszerekkel, eszközökkel dolgoznak a hallgatók, a szakma minden fogását elsajátítják, ezekről a kiállított tárgyak is tanúskodnak. A képzeletnek azonban a hagyomány sem szabhat határt, modern használati tárgyak is készültek a vizsgákra, az alkotók a hagyományos módszereket friss, kortárs használati tárgyak létrehozásában kamatoztatták.

Így például a címben emlegetett dogatcser látható hagyományos szín- és mintavilágban is, de látható megújult – készítője lakásának színvilágához igazodó – modern kivitelben is.

A fotók a szerző felvételei.