Erzsébet bajor hercegnő Miksa József bajor herceg és Mária Ludovika Vilma bajor királyi hercegnő nyolc gyermeke közül harmadikként született, egy foggal a szájában, ami a bajor néphagyomány szerint rendkívüli szerencsét jelent. Szülei unokatestvérek voltak. Apja, Miksa József herceg a Wittelsbach-ház szerényebb, nem uralkodó, Pfalz-Birkenfeld-Gelnhausen oldalágából származott.
Hét testvéréhez hasonlóan az udvartól távol, Münchenben és nyaranta a családja birtokában lévő Possenhofen kastélyban nőtt fel. 1853-ban elkísérte édesanyját és nővérét, Ilona hercegnőt Bad Ischlbe, Zsófia Friderika főhercegnéhez (aki anyai nagynénje volt), hogy találkozzanak unokatestvérükkel, Ferenc József császárral, akit az idősebbik hercegnő férjéül szántak. Ferenc József azonban Ilona helyett Erzsébet hercegnőt választotta.
Eljegyezték egymást és 1854. április 24-én este hét órakor Bécsben összeházasodtak. Az Ágoston-rendiek templomában megtartott esküvő után még egy hétig folytatódott a mulatság a díszesen kivilágított városban. A házasságot celebráló bécsi püspököt 70 pap segítette a szertartáson, beszédes természete miatt a püspököt ?Plauschernek? (fecsegőnek) is nevezték.
Az alig 16 évesen asszonnyá lett Erzsébet igen korán teherbe esett. 1855. március 5-én szülte meg első gyermekét, Zsófiát, majd 1856. július 12-én Gizellát. Anyósa, Zsófia a gyermekek szobáját anyjukétól távol, a saját lakosztálya mellett, a Hofburg másik szárnyában jelölte ki, így, ha Erzsébet látni szerette volna gyermekeit, az egész épületen végig kellett mennie.
1857-ben Erzsébet kierőszakolta, hogy a kislányokat is magukkal vihessék magyarországi útjukra. A már Bécsben is gyengélkedő idősebb kislány, Zsófia Budán súlyosan megbetegedett, és néhány nappal később, május 29-én tífuszban meghalt. Ennek hatására Erzsébet a továbbiakban szinte ?lemondott? gyermekeiről. 1858. augusztus 21-én született meg a régóta várt trónörökös, Rudolf koronaherceg, de Erzsébet udvarban elfoglalt helyzetén már ez sem segített.
A császárnén, aki gondjai elől már házassága első éveiben is a magányba és betegeskedésbe menekült, 1858-ban rejtélyes betegség vett erőt. Ebben valószínűleg nagy jelentősége lehetett a kislánya halála miatt megromlott idegállapotának is. Orvosa levegő- és környezetváltozást tanácsolt neki. 1859-ben elhagyta a császárt, és elutazott.
Utazásairól 1861-ben tért vissza a bécsi udvarba eléggé megerősödve szellemileg ahhoz, hogy néhány jelentős dologban keresztülvigye akaratát Zsófia ellenében. Egyre kevésbé volt hajlandó elfogadni korábbi helyét az udvarban. Már nem volt az a kislány, aki számára ismeretlen és rettegést keltő környezetbe került; fokról fokra kezdett ráébredni, hogy milyen magas pozícióban van: ő a császárné, a birodalom első asszonya.
Erzsébet kitűnő politikai érzéke ellenére ritkán avatkozott bele az államügyekbe. Legnagyobb győzelmét a magyar kérdésben érte el. A poroszoktól 1866-ban elszenvedett vereség után kétségbeesve igyekezett megőrizni a birodalmat férje és fia számára. Nem ultimátumszerűen, hanem kitartóan és szívósan, minden diplomáciai és női eszközt bevetve küzdött a magyarság előnyben részesítéséért az osztrák udvar azon tagjaival szemben, akik továbbra is ragaszkodtak az ?erős kéz? elvéhez. Ez olyan lépés volt, ami egyrészt más nemzetiségek, főleg a csehek háttérbe szorításával járt, másrészt viszont az egész birodalomban döntően erősítette a liberális irányzatot.
Az 1867-ben megtörtént kiegyezés az Osztrák?Magyar Monarchia megalakulásához vezetett. Erzsébet ekkor férjével együtt Budára utazott, ahol magyar királyi párrá koronázták őket június 8-án a budai Nagyboldogasszony-, azaz ma közismert nevén, a Mátyás-templomban.
Életének kétségtelenül legnagyobb tragédiája a trónörökös halála. Rudolf főherceg ellen 1889-ben Mayerlingben megrendezett gyilkosság (talán öngyilkossága) olyan súlyosan megrázta, hogy a megrázó események után már csak feketében járt és hivatalos megjelenéseit még inkább visszaszorította.
Utolsó hivatalos magyarországi látogatására és megjelenésére az 1896-os millenniumi ünnepségeken került sor, amelyre feketébe öltözött. Mikszáth Kálmán írása szerint: ?A királyné lesüti fejét ... és ez a hófehér arc egyszerre csak elkezd pirosodni ... mindig jobban-jobban. Először csak nem olyan fehér többé, azután olyan, mint a frissen szűrt tej, mintha rózsaszínnel volna befuttatva, azután piros lesz, mint az élet, piros, egészen piros. Milyen káprázat! Ferenc József király mellett ott ült egy életpiros királyné. Egy percig tartott az egész. Szemei tágra nyíltak, a régi ragyogás kicsillant belőlük. S a szemekből, melyek úgy tudtak valaha mosolyogni, hogy egy szomorú országot vidítottak föl, egy könnycsepp buggyant ki. Százan és százan látták a drága cseppet. Megvolt a reciprocitás. Egy mosolygó ország föl tudta vidítani a királynét.?
1898. szeptember 10-én Genfben tartózkodott. Kísérőjével, Sztáray Irma grófnővel (1863?1941) a Genfi-tó partján hajókirándulásra igyekezett, amikor egy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista egy hegyesre fent reszelővel szíven szúrta.
A merénylő saját bevallása szerint meg akarta ölni bármely királyi család valamelyik tagját, mindegy, hogy kit. A szoros fűzőt viselő Erzsébet a támadás után még felállt, és saját lábán ment fel a hajó fedélzetére. A hajó elindulása után rosszul lett, összeesett, ekkor találták meg súlyos sebét. A hajó visszafordult, de hiába vitték a sebesültet vissza a szállodájába, az orvos már csak a halál beálltát állapíthatta meg. A királyné utolsó mondata a ?Was ist mit mir geschehen?? vagyis a ?Mi történt velem?? volt.
Forrás: wikipedia
